Amikor megdöglik a sárkány II.

Jogilag tiszta

Az előző, vagyis a Szent György tér legújabb kori tervezéstörténetét bemutató írásból kiderült, hogy a tervezési munkákat immáron Kis Péter személye nélkül képzeli el a Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) Adódik a kérdés, hogy ki, illetve kik lennének az új tervezők? Az eredetei elképzelések szerint egy fiatalok részvételével működő workshopot hoztak volna létre. Ennek résztvevői között szerepelt volna Kádár Bálint, Mészáros Ábel és Rab Judit is. A megkeresés közvetlenül a KÖH elnökétől, e fiatalok egykori mentorától, Mezős Tamástól érkezett. A részletekről velük beszélgettünk. Az alant következő interjú – a hazai, elhallgatásokon és sumákolásokon alapuló építészeti közéletben – már azáltal is rendkívüli, hogy résztvevői a nyilvánosság elé tárnak egy olyan történetet, aminek nem is igazán ők a főszereplői.

Kádár Bálint: Épp a születésnapomat ünnepeltük - ez október 16-án, kedden volt, amikor megcsörrent a telefon, és Mezős Tamás kért egy találkozót másnapra, fenn a Várban. Hogy be kéne menni hozzá. Mezős Tamás régi jó mentorunk, ő segített nekem abban, hogy tanulhassak Milánóban, mert nem volt az egyetemnek ERASMUS kapcsolata Olaszországgal. Egyébként mindig is jó viszonyt ápolt a diákjaival, így velünk is. Mindegy. A lényeg: egyedül mentem. Először megmutatta az irodát, az új helyét, a teraszát kilátással a Dunára. Abszolút informális volt minden. Én nem jártam még az új helyén. Ki-ki elmesélte mizujs van vele, majd elkezdte. Hogy egy egészen aprócska ügyben keres bennünket. Tervezésről lenne ugyanis szó. A Szent György téri volt Honvédfőparancsnokság épületéről. Ugyanis amióta ő KÖH elnök, folyamatosan nyaggatják a minisztériumból, hogy vajon mit lehetne, kellene kezdeni ezzel a projekttel. Mert a Szent György tér nem maradhat így. Azonban hiába akarta az ötletelést visszautasítani. Bujkált a telefonok elől, míg egyszer a minisztériumból az egyik este úgy kapták el, hogy már nem tudott a beszélgetés elől kitérni. És újból feltették-e a kérdést, hogy kitalált-e már valamit a KÖH. És akkor ott helyben bemondta, hogy persze, rengeteget egyeztettek már a hivatalon belül és kitalálták már a programot. És ott, lefekvés előtt improvizálva felvázolta, hogy tulajdonképpen Magyarország Kapuját kellene megépíteni, alulra interaktív, digitális szolgáltatásokkal, letölthető kulturális-, és turisztika információkkal, felülre pedig a nagyjaink életét bemutató kiállítással az Álmok Álmodói mintájára, úgyszintén interaktívan hozzáférhető és letölthető adatbázissal. Mindezt egy ezer fős, vagy négyzetméteres konferenciaterem egészítené ki étteremmel, meg a hozzá tartozó funkciókkal. Mezős egy nagy középület gazdag programját vázolta. Csakhogy ebben a programban semmi extra nincs. Ez nem új, ez nem okoz földindulást, ez semmi. De a minisztériumban – ahogy elmesélte - ezt elkezdték imádni. Ettől a ponttól rengeteg csábítás zúdult a nyakamba. Elkezdett skiccelni, hogy erre az oldalra a műemlék magas tetőt akar, erre az oldalra viszont alacsonyabbat kellene tenni, de itt meg itt meg kellene nyitni és ide meg ide egy nagyon kortárs, organikus üvegdolgot is lehetne tenni. Üveghártyákkal, satöbbivel. De nem csak ezt kellene ám megtervezni – folytatta - hisz ott vannak a romok, és oda tervbe van véve, hogy még három-négy épületet kellene emelni, meg persze a közterek, amiket szintén meg kellene tervezni. Iszonyú csábítóan adta elő. Csakhogy egy bökkenő van - folytatta - mégpedig a határidő. Hogy mondhatja-e de inkább nem, inkább leírja. És leírta. December 17-e.

Wesselényi-Garay Andor: Szűk két hónap egy olyan tervre, amin a Kis Péter összesen majd egy évet agyalt megszakítás nélkül. Amiről a polgármester Nagy Gábor Tamás 2005-ben a Helyi Témában még úgy nyilatkozott, hogy "az eddigi, több évtizedes tétlenkedés és bizonytalanság után csak egy rosszabb történhet: egy elsietett döntés, amelyet nem lehet korrigálni."

KB: Mezős utána korrigált, hogy persze ez az eljárás, de ezt még tovább lehet finomítani, csak legyen elindítva, legyen beadva a mappa, hiszen az összes szakhatóság velük van, mert ők a hatóság és különben is előre megdolgozzák ezt a dolgot, és kipányvázzák az utat. Tamás nagyon jól kommunikálta felém az ő szempontjait. Bennem ott csak annyi kavargott, hogy Istenem, mekkora feladat ez, micsoda feladat ez! Az első három perc után viszont már az volt a fő kérdésem, hogy ennyi idő alatt lehet-e ide ennyire jót csinálni? Rá is kérdeztem, hogy mi a garancia ara, hogy ennyi idő alatt ide jó ház fog születni? Azt mondta Mezős Tamás: Ti. Azért hívtalak titeket.

Mészáros Ábel: Ráadásul NEM engedély, hanem Jogerős engedély kell az uniós pályázatokhoz. Az EU ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Hivatalon keresztül adná ezt a pénzt, de ennek felhasználását ahhoz köti, hogy az engedélyes terveknek 2008 február végére jogerőre kell emelkedni. Ezért kell beadni a doksit december végén. A fellebbezés ugyan csak egy plusz hónap, de elképzelhetetlen az, hogy ez a terv, egyáltalán bármilyen terv simán átmenjen. Pláne ezek után.

KB: Majd folytatta a konstrukcióval. Hogy már van is két terem a Várban, amit már be is rendeztek szuper új gépekkel, annak érdekében, hogy ott lehessen dolgozni. És már a jövő héten lehetne is jönni dolgozni. De előtte holnap még nekünk találkoznunk kell Mányi Istvánnal, merthogy kell egy É1-es tervező, így ő lenne a felelős tervezője ennek a projektnek. De természetesen mi egyenjogúként terveznénk a házat, de azért eleinte a Mányi tartaná a hátát, mert nagy támadások érhetnének minket, ezért bennünket inkább megpróbálnának a háttérben, titokban tartani. Hát ez nem jött be.

MÁ: Nem értettem hogy mit várt? Hogy mi annyira nagyon fiatalok naivak vagyunk, hogy ezt nem mondjuk el senkinek? Hogy senki nem ismerünk?

KB: Erre a csábításhullámra, ekkora kísértésre nem voltam felkészülve. Csak kapkodtam a fejem, hogy mi van? Annyit tudtam reagálni, hogy Tamás, nekünk előbb mindnyájunknak együtt le kell üljünk. De hogy holnap vár minket a Mányi. Erre mondtam, hogy nem, előbb leülünk. Már azért is, mert ugye tudod, - kérdeztem - hogy az nem ilyen egyszerű, hogy hip-hop, mi most közösen egy irodában dolgozzunk? Így beszéltünk meg egy újabb, közös találkozót a Paulanerbe, még aznap estére.

MÁ: Annyit kel tudni, hogy 2005. december 31-én mi úgy döntöttünk, hogy az egyesületet leszámítva mi nem közösen képzeljük el az építészeti jövőnket. Szétágazott az építészetünk, és két éve az a helyzet, hogy nincs közös irodának. Leülünk, hogy beszélgessünk, de eltérő irányokba mozgunk. Mint kiderült Mezős Tamásnak nem volt fogalma arról, hogy már nincs közös irodánk. De szemmel láthatóan arról sem volt fogalma, hogy korábban viszont volt. Bennünk meg volt egy büszkeség, hogy még a Mezős Tamás is elismeri, hogy volt egy ilyen csapat.

WGA: Mi történt? Hogy reagáltál?

KB: Vagy két órán keresztül a telefonon lógtam. Felhívtam mindenkit, akit el tudtam érni.

WGA: Ha jól tudom itt tízmilliárdról van szó. Ennek a tervezési díja önmagában is több százmillió forint. Esett erről szó? Egy ilyen súlyú dolog ugyanis az nem érzelmi kérdés. Lehet ezt szépítgetni, hogy szép a feladat a Várban, de ez bizony pénzről szól. Félmilliárdnyi tervezési díjról. Ennek már önmagában is súlya van. Onnan lehet lemérni azt, hogy ebben a feladatban nektek milyen szerepet szánnak, hogy mekkora összeget kínálnak a tervezési díjra. A súlyotok épp annyi és pontosan annyi lesz, amennyi ebből a több százmilliós tervezési díjból jut. Annak félmilliárdnak ugyanis lesz gazdája. Pont annyira fognak benneteket komolyan venni, mint amennyivel megkínálnak. Ha igaz tehát az, hogy ti vagytok annak a kevés fiatal csapatnak az egyike, akire számítanak, plusz igaz az, hogy van Mányi István, meg még egy csapat, meg a szakértők, akkor ezt a pénzt úgy lehet felosztani, hogy száz-száz-száz-százmillió. Ha ez az összeg elhangzik, mint tervezési díj, akkor TÉNYLEG számítanak rátok. Akkor ez egy nagyon komoly dolog. Akkor azt kell az embernek felvetnie magának, hogy a határidőt, etikát, pénzt meg a magyar valóságot egymás mellé rakva hol is áll benne... Szóval... Hol is álltok ebben? Ennyi pénzért korpásodott volna a hajatok?

MÁ: Őszintén, ezen azért agyaltam. Az irodánk 2005-ben már kapott volna egy olyan anyagi mentőövet, amit nem kértünk, nem vártunk, de nagyon komoly pénzt jelentett volna. Tárgyaltunk is sokat az ügyön, de azt is visszautasítottuk, pedig tisztább lett volna az a helyzet. Bennem azért tehát megfordult, hogy vajon ebből a dologból ki lehet-e jönni jól, hogy az egy ideje eltemetett álmokat egy kicsit feltámasszuk. A beruházásra adott tízmilliárd akkora összeg, hogy Németországban, Franciaországban, Ausztriában is meglehetne belőle csinálni jól egy projektet. Ez nem az a szokásos magyar gagyi. Hogy feltolunk egy Nemzeti Színházat fele annyi pénzből, amibe egy Nemzeti Színház kerül és pótoljuk stukkóval. Viszont. Viszont. Ha ezt a tervezési díjat nem ajánlják fel nekünk és mégis megkapja valaki, akkor felmerül a kérdés, hogy hova kerül ez a pénz?

KB: A közbeszerzési szabályok alól való kibújáshoz egy állami céget kell meg megbízni a tervezéssel. Egyetlen állami cég van a közelben, ez az ÁMRK (Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ), most éppen KÖSZ, vagyis a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat. Őket meg lehet bízni. Bizonyos kivételes, sürgős, törvény által szabályozott esetekben nem kell kiírni a közbeszerzési pályázatot. Ez a rendszer ki lett próbálva. A Mátyás templom így működik, igaz nem tízmilliárdos, hanem háromszázmilliós léptékkel. Viszont. A hivatalos verzió szerint a KÖSZ minden munkatársa olyannyira be van táblázva munkával, hogy új munkatársakat kell keresni. Szerintem azért mindenkinek világos, hogy egy ekkora beruházással nem lehet megbízni azokat, akik javarészt neogótikus volutákat rajzolnak. Bárki megnézheti, hogy milyen tervért kapott az ÁMRK megvételt 2004-ben ugyanezen a pályázaton. Mezős Tamás azt mondta, hogy a szakmai garanciát egy olyan workshop jelentené, amit a háttérből már Z. Halmágyi Judit, Káldi Gyula és ő felügyelne. Ez a hely ugyanis tényleg emblematikus, tényleg érdekes, tényleg jó. Nem olyan, mint a Millenniumi Városközpont, ahol kevésbé jó házak vesznek körül egy rosszat. Itt benne vagyunk a tutiban, a történelemben, ez tényleg Magyarország Kapuja.

WGA: Mit ajánlott fel nektek Mezős Tamás?

KB: A javasolt konstrukció lényege az volt, hogy a KÖSZ-be nekünk közalkalmazottként kell belépnünk. Amikor a pénzről esett szó, még inkább gyanús lett az eset. A közalkalmazotti bértábla alól ugyanis nincs kibúvás. Mi vagyunk valahány évesek, van nyelvvizsgánk, egyetemi végzettségünk, és azzal bekerülünk egy fizetési kategóriába. Pont. Mi viszont először nettó kétszázezres ajánlatot kaptunk, és amikor keveselltük, akkor feltornázta a pénzt négyszáz-ötszáz közé, mondván, hogy lehet, hogy ennyit is el tud intézni, de erre azért már a Minisztériumnak is bólintania kell, egyébként meg másnaptól mehetnénk oda dolgozni. De ilyen akkor sincs. A közalkalmazotti bértábla ugyanis egy fix dolog.

WGA: Ezzel csak két dolog a problémás. Az egyik, hogy a KÖSZ eredetileg megszűnt volna decemberben. A másik: változatlanul a tervezési díj. Ha ezt a házat, ha alkalmazottakkal, akarják megterveztetni, akkor is befut a félmilliárdnyi tervezési díj. Aminek lesz gazdája. Ennyi pénzért már például érdemes lesz a KÖSZ-t mint az egyik utolsó állami tervező vállalatot privatizálni.

Rab Judit: Az én első reakcióm az volt hogy lenne itt egy munka, ami nagyon más, mint a többi. Otthon a környezetemben viszont mindenkinek az volt a véleménye, hogy ez a meló nagyon gáz, hogy bármi, ha rosszul sül el, akkor ezt ránk verik. Este én később értem a találkozóra a Paulanerbe, és amikor befutottam, olyan érzésem volt, mintha Mezős és a fiúk között valami patthelyzet alakult volna ki, és megörül, hogy meglát, mert így legalább újra lehet ezt a dolgot kezdeni. Nekem ott, hozzá az első kérdésem az volt, hogy miért nem a Kis Pétert kereste meg ugyanezzel a problémával? De nem válaszolt erre érdemben. Mint ahogy a többi kérdésre sem.

MÁ: Tamás elmondta, hogy Kis Péter csak egy megvételt nyert a pályázatán. Hogy nem is volt nyertes terve ennek a pályázatnak. Azt is állította, hogy az a terv építészeti értékeire való tekintettel jó, de a műemlékvédelem részéről már így is elég gesztust gyakoroltak Kis felé, hogy egyáltalán megpróbáltak vele együtt dolgozni. Meg hogy az tulajdonképpen az egy jó ház, de nem ide. Meg hogy a Kis Péter egyébként sem hajlandó kompromisszumokra, hogy nem lehet hozzá alkalmazkodni, és a terv sem alkalmazkodik semmihez sem. Ráadásul a szabályozási tervet is módosítani kellene, ami a lehetetlennel felérő feladat a Várban. Arról nem is beszélve, hogy a tervét csak a Kóka János nyomta. Ez a támogatás azonban megszűnt, ezért viszont most meg kellene valakinek tervezni, mert azt a tízmilliárdot el kellene költeni. Ennek a pénznek a nagy része a Szent György térre menne, két-három másik projekt részesülne a maradékból. Megkérdeztem tőle, hogy Tamás, itt ez a sztori. Etikailag gáz, szakmailag gáz, pénzügyileg gáz, mit tudsz ajánlani? Mit tudsz ez ellen felhozni? Merthogy nekünk elég sok mindent, csapot ott kellene hagyni. Azt válaszolta, hogy ez a legszebb feladat ma Magyarországon. És hogy ki tudja, mit hoz a jövő, meg ez egy nagy lehetőség... ilyesmiket mondott. Szinte semmire nem válaszolt konkrétan.

RJ: Az volt a furcsa, hogy nem értette, hogy etikailag mi a problémánk. Hiába kérdeztük tőle a legkülönfélébb módon, mindenre csak az volt a válasza, hogy ez így jogilag tiszta. Hogy ezzel semmi baj, nem köthetnek belénk.

WGA: Hogy ért véget a Paulaneres találkozó?

RJ: Amikor elment a Mezős, szinte egyszerre bukott ki mindenkiből, hogy nem. Mindenkinek ugyan más volt a motivációja, de abban biztosak voltunk, hogy nem.

WGA: Mit gondoltatok, mit éreztetek a Paulaneres találkozó után?

MÁ: Nekünk Mezős Tamással hosszú kapcsolatunk van, és ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt iszonyú pipa vagyok, hogy bele akart bennünket ebbe a botrányba keverni, másfelől meg ott munkál, hogy nekünk csak jót akart. És kicsit nem tudom a viszonyomat azzal, hogy én mennyire akarnám őt ezért mószerolni. Egy gond van a mi szerepünkkel, mégpedig az, hogy erről a történetről az elejétől fogva, az első telefontól kezdve a Paulaneres találkozásig minden pillanatáról lehetett tudni, hogy ez full gáz. Nem kicsit gáz, nem zavaros, nem csak a Tamás újabb kavarása, hanem minden elemében egy olyan hiteltelen szörnyűség, amiben nem szabad részt venni. És ezzel együtt mi leültünk vele sörözni, beszélgettünk vele és nem úgy álltunk fel az asztaltól, hogy ezt azonnal szemébe mondtuk volna. Pedig ez volt az első gondolatom. Azóta is ezt gondolom, mégsem tettük meg. Ezt nem tettük meg részben azért, mert régóta ismerjük, részben azért mert nem volt ugyanaz a véleményünk. Pedig azt kellett volna mondani, hogy ne haragudj, de egy baromság amit kérsz, ez súlyosan közügy, és nemhogy nem fog közöttünk maradni, de el fogjuk mondani mindenkinek. Hanem úgy hogy kösz, hogy megkerestél, azért had gondoljuk át ezt az egészet. És ez nem lett a Tamás szemébe mondva. Ki tudjuk dumálni, tudjuk szépítgetni, de a sztorihoz való hozzáállásunk azért nem volt százas. Mert mi is történik itt? A minisztériumon keresztül belenyúlnak a designba. Ezt a helyzetet Mezősre lőcsölik, aki viszont képtelen ezt megoldani. Ráadásul kifutunk az időből. Viszont mivel EUs projektről van szó, azt is tudjuk, hogy ha nemet is mondunk, akkor is fognak találni valakit, aki megcsinálja. Ha ezt a projektet tényleg meg akarják csinálni, akkor tényleg fognak találni egy tervezőt. A dilemma az, hogy feljogosít-e bennünket annak tudata, hogy valaki biztos megcsinálja ezt a mocsokságot arra, hogy mi is mocsokságot csináljunk. Mert valaki bizony ezt meg fogja csinálni. És eszébe se fog jutni az, hogy etika, meg a többi. Tehát még mi is gondolkodunk azon, hogy ehhez a történethez hogy is viszonyuljunk. Számunkra sem egyértelmű a mi szerepünk, az, amit csináltunk. Ez ugyanis nem a mi történetünk, az egy pillanatban megérintett bennünket, az oldalvizébe kerültünk, de tényleg nem rólunk szól. Csakis annyiban, hogy mi vagyunk benne a gyönge láncszem.

KB: Másnap írtam egy e-mailt. De ezt kevésnek éreztem, és ez egy rossz érzés bennem. Mi Mezősnek úgy mondtunk nemet, hogy azért egy éjszaka erejéig lebegtettük a válaszunkat, noha azt mondtuk neki, hogy másnap egyértelmű választ fogunk adni. Pont ezért írtunk később egy másik e-mailt, ahol elmondtuk neki, mindazt, amit először kellett volna elmondanunk.

WGA: Nektek nem kellett volna másnap Mányival Istvánnal találkozni?

RJ: Ez rendkívül kellemetlen volt. Mint kiderült Mányi István ugyanis várt minket. Ő lepődött meg a legjobban, hogy sem most, sem később nem fogunk menni. Ekkorra már teljesen világos volt a számunkra, hogy a Tamás mindenkinek, Mányinak is mellébeszélt.

WGA: Mezős tehát úgy beszélt meg a hátatok mögött egy találkozót, hogy nem is tudtatok róla.

RJ: Igen.

KB: Ezután jött a hosszú hétvége, el is utaztunk egy pár napra, hogy kipihenjük magunkat. Azt hittük Mezős Tamás azonnal jelentkezni fog. De nem. Pár napig néma csönd volt. Majd egyszer csak felhívott a kocsiban. Azt kérdezte lehetne-e valami mást csinálni? Valamit kitalálni? Más embereket találni? Azt válaszoltam, hogy ez a projekt így nem jó, szerintem nem fog embereket találni, és az, amit kitalált, az nem fog működni.

WGA: Mi történt ezután?

KB: Engem még mindig nagyon zavart az, hogy nem tudtuk ezt a dolgot a Mezős Tamás szemébe mondani. Egy jó héttel később, október 30-án a Japán Invázió konferencián a MOMÉn viszont megláttam Z. Halmágyi Juditot. És akkor azt mondtam magamnak, basszus, odamegyek legalább őhozzá és rákérdezek, hogy mi van? Oda is mentem, Judit lelkesen köszöntött. Szia, puszi, hogy vagytok, mint vagytok, jaj de jó, jaj de rég, mi van veletek.... Mondom: "Beszélnünk kellene." Persze, csak beszélek még ezzel, meg azzal, meg amazzal... Juditnak mindig mindenkire van ideje, és mégsem lehet utolérni. Nem akartam ezt megvárni. Azt mondtam: "Nézd, arról van szó, hogy minket keresett meg a Mezős Tamás a minap"... erre csend. "Ja, hogy ti vagytok..." látszott az arcán, ahogy megnyúlik, még a hangja is mélyebb lett. Biztos, hogy nem tudta. ... Akkor tényleg beszéljünk, folytatta. Kiderült, hogy Ő csak annyit tudott, hogy lennének még fiatalok, dehogy kicsodák konkrétan, azt nem, meg hogy van a Mányi. És akkor belefogott. Hogy ha ő tudja ezt az egészet, akkor egészen másképp áll hozzá. Hogy a Kis Péter tervét ő nagyon szereti, hogy a Kis Pétert Ő nagyon szereti, és azért szállt ebbe bele, mert politikai döntésről lévén szó, felháborító, hogy a Hiller István túllépi a hatáskörét és a designdolgokba is beleszól. És azért vállalta el ezt a dolgot, hogy valamiképpen rajta tarthassa a szemét a dolgokon. Az ő terve az volt, hogy - és eközben elég ciki dolgokat mondott - hogy miközben a Mányi István csinálja a terveket majd ő párhuzamosan a Kis Péterrel csináltatja az engedélyes terveket, hogy mikor sor kerül az engedélyezésre, akkor legyen két dokumentáció, csak úgy hirtelen, és akkor majd kiderül, hogy a Kis Péteré mennyivel jobb és akkor majd azt adják be, mert a Mányi azért elég fakezű. És megkérdezte, hogy akkor mi hogy is állunk? Juditnak már nem köntörfalaztam. Elmondtam. Hogy ez minden ízében gázos sztori. És hogy nem vállaltuk.

MÁ: Ez a legutóbbi infó adja a helyzet igazi abszurditását. Míg a Mezős egyenrangú tervezőként igéri, hogy mi együtt dolgozunk a Mányival, addig ugyanő mégiscsak a háttérben tart minket, miközben ZHJ meg ellentervet rajzoltat a Kis Péterrel, hogy rábökhessenek a mi munkánkra, hogy nohát milyen szar ez, és ezért kell a Kis Péter tervét megépíteni. És komolyan gondolták, hogy lesz majd valaki olyan lúzer, hogy bedugja a fejét ebbe a hurokba.

KB: A konferencián Judit is elismerte, hogy tényleg nagyon gáz ez a dolog. Mert ugyan a Hillertől jön a szándék, hogy most házat, de azonnal, de Mezős Tamás vetette el a sulykot, amikor azt nyilatkozta, hogy megvan a tervező. Merthogy van már tervezője a Szent György térnek. A Mányi István, a Káldi Gyula és ZHJ, amit ő kikér magának, mert erről soha, de soha nem volt szó. A képviselősége miatt nem is lehetne. Ebben soha nem is venne részt. Üzente is, hogy ezt bárki nyugodtan megírhatja. Tudod milyen Judit... mennyire hirtelen...

MÁ: De itt nem a Judit, nem a Mezős Tamás, nem a Mányi István a fontos, hanem ez, hogy nem értem, hogy miért lehet ezt megtenni velünk? Miért merülhet fel a fiatalok neve, hogy egyáltalán bevonhatóak egy ilyen projektbe, ilyen körülmények között? Hogy lúzernek néznek egy komplett generációt. Arra a problémára lenne jó megoldást találni, hogy ez legközelebb ne fordulhasson elő. Ne jöjjön ide legközelebb senki egy ilyen korrumpáló javaslattal, illetve ha mégis, akkor azt felkészülten lehessen fogadni. Ilyen helyzetben nekünk kell sokkal frappánsabban reagálni. Azért, hogy a mi reakciónk esetleg a Mezős Tamásban vagy akárkiben mást váltson ki. Hogy ne azon kezdjen el gondolkozni, hogy más fiatalokat kezd el keresni, hanem hogy leálljon. Hogy egy olyan határozott álláspontunk lehessen, ami képviselheti a fiatalokat. És mást is.

KB: A szakma tele van ilyen szemétségekkel. Ennek a történetnek a legnagyobb fontossága az, hogy egy picit, ha nem is nagyon, de megakasztott egy olyan gépezetet, ami nagyon rossz irányba megy. És nem csak megakasztott, hanem motivációt is adott néhány embernek, Somlyódy Nórának, neked, hogy még jobban belemásszon ebbe a dologba. Hogy egy kicsit nyomást gyakoroljon azokra, akik ezt elindították. Egy ilyen gázos történetből is születhet VÉLETLENÜL jó ház. Véletlenül. Inkább szülessen valami szar, de legalább rendes processzussal, mert akkor legalább a struktúra jó. Ami itt történt, az felelőtlenség és kompetencia-túllépés azzal, hogy egy miniszter úgy nyúl bele a dolgokba ahogy nem kellene. Hiába van most itt ez a tízmilliárd. Egy politikusnak tudnia kellene projekteket előkészíteni, melegen tartani arra az esetre, ha befut a pénz, azt felelősséggel lehessen elkölteni. Ennek a folyamatnak nem a konkrét személyek a legnagyobb rákfenéi, hanem az, hogy nincsenek publikusan és szakmailag megfelelően előkészített, folyamatosan futó projektek, amihez pénzeket lehetne pályázni. A módszer ami nem jó. Nem tud a szakmaiság és a közérdek egyszerre megjelenni. És nem azért mert a Mányi István vagy bárki más elvállalja. Ami persze egy szemétség. De ez a szakma tele van az ilyen szemétségekkel. Nem ezért, hanem azért, mert nem jó az ország politikai gondolkodása. Mintha nem értenék meg azt, mi az hogy projekt, hogy közpénz, hogy terv, hogy jövőkép. Kampányrögtönzések eredménye minden. Senkiben sem merült fel a kérdés, hogy már matematikailag sem lehet másfél hónap alatt egy jó házat tervezni.