Bizonytalan időre bezárok. Ennek oka az, hogy rengeteg "analóg" írnivalóm támadt - hogy gyorsan tegyem hozzá: hál' Istennek. Magamat ismerve: úgy áprilisra realizálnám, hogy már 2009-et írunk, és erre most nincs lehetőség. Egy blognak a lelke pedig a folyamatosság. Ez pedig engem nyomaszt. Akárhogy is: LEHET, hogy nem túl bölcs most elköszönni, de úgy vagyok vele: inkább szülessen ide úgy egy-két szöveg, ami "túlcsordul" és örüljön velem az, aki véletlenül elolvassa, semmint legyen az, amit az egyik barátom csinál, hogy az összes nagyobb hallgatásom során a vacsora mellé desszertként szolgálja fel az írásra buzdító nyesztetéseit.
A blogképességek közül az ötletek adottak, a gyorsasággal viszont hadilábon állok: a legtermékenyebb időszakokban a TELJES időm a Gida etetésével telt. Sajnos hiányzik belőlem a pármondatos szösszenetek konstruálásának képessége, ráadásul változatos fórumokon - itt elsősorban az oktatásra gondolok - tudom elmondani a dolgokról a véleményem. Ez segít a gőz kiengedésében. Biztos, hogy fogok a jövőben jelentkezni, ugyanis ezek a szövegszilánkok bizonyos témák esetében egy-egy olyan testesebb tanulmánnyá álltak össze, ami írásban is meg tudna, talán meg is fog jelenni. És ez nagyon hasznos. A jövőben gyekezni fogok tömör, tényleg felüdülésszámba menő - legalább a magam számára - örömírásokkal jelentkezni, de amíg ez nem megy, addig csendben maradnék.
Ez lett volna a legfontosabb. Van persze néhány adósságom, ugyan gondolom senkit nem érdekel, de azért, a nagy csend előtt megosztanám. Több kollégámtól hallottam azt a kánonná erősödött véleményt, hogy a szakmánk a tavalyi évvel darabjaira esett szét, pontosabban - konkrét nevek említése nélkül - néhány ügy visszavonhatatlanná tette azt, amit persze lehetett sejteni: darabok helyett csak szilánkjaink vannak. Az egész ugyanis soh'se volt, így eltörni sem tudott.
Ennek egyik eleme az a vita, ami a szakmagyakorlási kérdésekre hívta fel a figyelmet. Jómagam - sok egyéb dolog mellett - azért is tettem le a cerkát, amit persze most a korrekciók ürügyén bőszen újrahegyezek, mert gyűlöltem a jogi szarakodásokat, azt, hogy egy engertrv összeállításának töredékét, a rajzolást élveztem, annak pedig csak egy újabb töredéke, a tervezés volt szeretetre méltó. Ahogy hallom, mindez azóta sokkal rosszabb lett és ez vezetett oda ahhoz, hogy sokaknál betelt a pohár. Amit készséggel elhiszek, mi több, át is érzek.
Mérhetetlenül haragudtam ezért magamra, amikor a szövegfolyamokat olvasva az rémlett fel: ismerem néhány barátomat, akik a huszadik hibajavítás után huszonegyedszerre is beadják a doksit, sikeres irodát vezetnek, végül felépül a ház, amit egy-egy lap azután le is közöl, és arra gondoltam, LEHET, hogy nem blogolni, meg irogatni kellene, hanem dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy az "európai minőségű" osztrák kisipar nem attól lett európai minőségű, hogy a szabályzókkal foglalkoztak, hanem attól, ahogy dolgoztak. Tiszteletben tartandó, mi több, támogatandó ugyanakkor a tömeges kivonulás esélye, erre pár éve egy konferencián már felhívtam a figyelmet. Félreértés ne essék: nincs igazam, pusztán felmerült ez bennem.
Ezek a viták - ahonnan én látom - felkavarták a szakma mélyrétegeit, és egy olyan új hangot vezettek be, ami rendkívül erős, egyfajta új polaritást jelent. A markáns, adott esetben megosztó vélemények, szélsőséges nyelvi köntösben jelentkezve állásfoglalásra kényszerítenek. Én úgy vélem, hogy az október folyamán elszabadult verbális indulatok rendkívül mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy azok az emberek, akik összetartozónak érzik magukat, ismét közös platformra kerüljenek. Az internet megjelenése a szakmai közbeszédet vertikális irányba tette átjárhatóvá, annak az ígéretét hordozva, hogy a kommunikáció demokratizálódásával nincsenek hierarchák, és az építészet mint kultúra hagyományos rétegzettsége is feloldható. Én úgy vélem, hogy épp a saját szemünk előtt zajlik le egy olyan újraszerveződés, amely a demokratikus transzparencia ígéretével eljött nihilzmus helyett a hagyományos építészeti értékhierarchiák létére hívták fel a figyelmet. Hogy kicsit ragozzam még: olybá tűnt, mint amikor egy világítóasztalra szabálytalanul szórt vasreszelékbe alulról hirtelen mágnest dugnak. Míg korábban úgy tűnt, hogy az elemi részreknek nincs értelmes rajzolata, e mágnes olyan restrukturalizációt végzett, amelynek eredményeként a kép kísértetiesen hasonlít ahhoz a képhez, amit a hazai építészeti oktatási struktúra fest az építészetről.
Konkrét példával: jelenhetnek meg egyszavas - "szörnyű", "rettenetes" - bejegyzések egy-egy ház kapcsán, lecsillagozhat a vélekedés kifejezetten fontos és jó darabokat egy-egy közösségi portálon, mégis, amikor az építészeti minőség, mint olyan, automatikusan vizsgálat tárgyává vált egy jogilag valóban vitás eset kapcsán, akkor a hozzászólások - melyek között bizonyára sok korábbi "egycsillagozó" volt, egy hagyományos esztétikai értékhierarchiáról tanúskodtak. Ha lehet tanulsága a 2008-as évnek, akkor az számomra ez. No ennyi.
A következőig: "Viszlát, és kösz a halakat," Andor
Tovább is van!
A hozzászólások rss-e.