Rajz és építészet

Az építészet és a rajzolás kapcsolatának megítélésekor szinte kulcskérdésként merül fel az, hogy az építésznek jó rajzosnak kell-e lennie, vagy sem? Segíti-e a rajzolás, pontosabban a rajzi készség és a végeredményként létrejövő rajz a későbbiekben felépülő épületet? ez az egyszerűnek tűnő kérdés jóval mélyebb, paradigmatikus alapokon egyben a két műfaj egymáshoz való viszonyát érinti.Vagyis, hogy mennyiben szavazható autonómia egy rajznak, különösképp a már megépült épület ismeretében, illetve mennyiben heteronóm a rajzolás abban az esetben ha végcélként - és egyben az építészet egyetlen hordozómédiumaként - a házat tekintjük. Az építészet és a rajz kapcsán ugyanis nem csak az autonómia-heteronómia, műfaji prioritás és poszterioritás, hanem az építészet mibenlétére adott lehetséges definíciók is összecsapnak. Egy konzervatív - erősen a Bauhaushoz és Walter Gropiushoz köthető, hierarchiában gondolkodó értelmezés szerint a HÁZ jelenti azt a művet, amely velemiféle műfaji szüprémiát megvalósítva a(z építészeti) rajzot és a grafikát a második helyre űzve egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül megfosztja az építészetei rajzot az autonóm műfaji státuszától.


A weimari Bauhaus első igazgatójaként Gropius vizionárius szervező és remek építész volt. Ezzel együtt köztudott volt róla, hogy nem tudott rajzolni. Egyik, még az egyetemi évek alatt az édesanyjához írott levele szerint:

Teljesen képtelen vagyok akár a legegyszerűbb dolgot is papírra vetni, s ez beárnyékolja egyébként szép terveimet, és gondokat okoz jövendő foglalkozásommal kapcsolatban. Egy egyenes vonalat sem tudok húzni. 12 éves koromban jobban tudtam rajzolni, mint most.

Egyenesen fizikai képtelenséget érzek, begörcsöl a kezem, állandóan kitöröm a ceruza hegyét, és öt perc után pihenésre van szükségem. Ugyanez a helyzet a kézírásommal. Minden nap rosszabb. Legsötétebb pillanataimban sem gondoltam, hogy ez ilyen reménytelenné válhat. /Walter Gropius: Levél anyjához, Medina del Campo, 1907. okt. Idézi: Winfried Nerdinger: Walter Gropius. Bauhaus- Archiv, Busch-Reisinger Museum, Gebr. Mann Verlag, Berlin, 1985, 29./

A jelenséget Winfried Nerdinger így elemzi:

Ha valaki zeneszerző akar lenni, és már ott elbukik, hogy megtanuljon egy hangszeren játszani, úgy gondolnánk, hamarosan letesz terveiről. Gropius esetében nem ez történt, annak ellenére, hogy 1900 körül a magas színvonalú rajztudás nemcsak központi fontosságú volt az építészképzésben, (eltérően a mai gyakorlattól), hanem ez a képesség minősítette az építészt. A kor minden fontos építésze, Otto Wagnertő1 és Theodor Fischertől Fritz Schuchmacherig, hogy az olyan festőként is képzett építészeket, mint Olbrich, Behrens vagy Riemerschmid ne is említsük, kitűnő rajzoló volt. Gropius azonban kezdettől fogva kiegészítő tevékenységnek tekintette a terv koncepciójának rajzra való lefordítását. / Winfried Nerdinger: Walter Gropius. Bauhaus- Archiv, Busch-Reisinger Museum, Gebr. Mann Verlag, Berlin, 1985, 29. Magyarul: Forgách Éva: Bauhaus. Jelenkor Irodalmi és Művészeti kiadó Pécs, 1991.41-42.

Forgách Éva nagyon találó megállapítást tesz az építészet és a rajz - bevezetőben vázolt - műfaji kettőssége, megosztottsága kapcsán, amikor ugyancsak Gropius kapcsán írja, hogy:

Gropius sok írásában a művészetet és a technikát inkább összeadható mennyiségeknek, mintsem önálló kémiájú, saját törvényű minőségeknek tekintette. Számára valaminek a terve, elgondolása és annak első megtestesülése, rajza két külön szférát jelentett. Ezért rajzolóinak munkája a szokásosnál nagyobb súlyt jelent műveiben - nevüket mindig fel is tüntette tervein saját neve mellett. Nem szükséges eltúlozni e körülmény jelentőségét, azonban lényegtelennek sem tarthatjuk egy kettős vezetési struktúrát megvalósító és egy kettős értékrendben - a művészet és a kézművesség, később: a művészet és a technika-dualizmusában - gondolkodó intézmény koncipiálójának esetében, hogy számára eleve adottság, ismert és természetes állapot volt a művészi elképzelés és a gyakorlati megvalósítás elkülönülése, méghozzá hierarchikusan. Természetesen a kivitelezés - saját esetében a rajz - az eszme, a művészi elképzelés kiszolgálója és alárendeltje volt. /Forgách Éva: Bauhaus. Jelenkor Irodalmi és Művészeti kiadó Pécs, 1991.41-42./

Noha a művészi elképzelés és a gyakorlati megvalósítás hierarchikus elkülönülése, melynek során a rajz az eszme, a művészi elképzelés kiszolgálója és alárendeltje nem csak Gropius életművében volt tetten érhető. Hasonló, a rajz(olás) jelentőségét zárójelbe tévő mondatok olvashatóak Adolf Loosnál is. Ezzel együtt - úgy vélem -, Gropius és a Bauhaus későbbi hatásának, de különösképp Gropus amerikai katedráinak ismeretében nem tűnik túlzónak az a megállapítás, hogy a modern építészet fordulata függetleníti el a rajzot és az építészetet egymástól és helyezi ezzel némiképp zárójelbe az előbbi autonómiáját.