Hálás vagyok, hogy volt elég időm pontosítani az elképzeléseimet, félév igazán nem sok, választ sem reméltem egy olyan nagynevű irodától, mint az Öné. Kedves levelében feltett néhány kérdést, amelyre - és kérem ne érezzen emiatt türelmetlennek - "postafordultával" válaszolnék.
Noha nincs még szakmai gyakorlatom – kissé megtévesztő: ugyan 2008-ban diplomáztam, az elmúlt három évet azonban kevéssé építészként, mint inkább ételkihordóként dolgoztam – nos a szakmai gyakorlat hiánya ellenére, életem első munkahelyén úgy képzeltem, hogy kapok némi fizetést, de, átgondolva és módosítva kissé korábbi álláspontomat, voltaképp ingyen is nagyon szívesen dolgozom. Sőt. Megtisztelő lenne számomra, ha egy méltányosan megállapított összeggel támogathatnám az Ön irodáját, amennyiben érdemesnek talál arra, hogy alkalmazzon engem.
A facebook profilom kapcsán annyit szeretnék pontosítani, hogy valóban van egy húgom – és remek volt a sejtése, tényleg magas, de ő nem építész: idén érettségizik a Szent István Gimnáziumban, és felteszem, inspirálná őt, ha nyári munkaként, ahogy Ön írja: „mintegy tapasztalatszerzésként” az Ön személyi asszisztenseként gyakornokoskodhatna az irodájukban. Ez ügyben természetesen nem ígérhetek semmit, de a közös munka reményében minden tőlem telhetőt megteszek, hogy felhívjam figyelmét az Ön ajánlatára.
Közös kedves ismerősünk, a volt barátnőm - azonnal szakítottam vele ugyanis, mikor Ön egy korábbi interjújában leszögezte, hogy az irodájukban végzett munka teljes embert kíván, olyasvalakit, akinek figyelmét nem vonják el magánéleti problémák - , nos E. jelenleg nincs kapcsolatban, de már ajánlottam neki, hogy feltétlen vegye fel Önt barátai közé. Semmi akadályát nem látom, hogy akár négyesben, ahogy írta: "mindentől függetlenül" elmenjünk vacsorázni.
A munkaidő kapcsán nincsenek különösebb elvárásaim: hetente kétszer-háromszor ha hazajutok az irodából, az bőven elég; szívesen elalszom az asztalom alatt egy hálózsákban.
Nem dohányzom, kávézni is alig, a természetes fény... nos, monitorokat sötétben is lehet látni. Csak legyenek bekapcsolva, és biztosíthatom arról, ha elnyerem bizalmát, az én gépemen folyamatosan munka fog zajlani.
Egy konkrét kérdésére válaszolva: meggyőződésem, hogy az építészet szolgálat, a megrendelő elképzeléseinek térbeli kielégítése, jómagam elutasítom az álságos vitákat stílus, kontextus és környezet kapcsán: szabadjon megjegyeznem, az Önök filozófiájában is az a határozottság tetszik, ahogy legutóbb elhelyezték a kisvárosi szövetben a plázájukat. E markáns gesztus azonnal megoldotta a térfal problémáját, amely kapcsán vitázni nem pusztán álságos, hanem egyenesen szakmaiatlan is volt. Felmerülnek persze destruktív és laikus vélemények közlekedésről, forgalomvonzásról, meg hasonlókról, de meggyőződésem, hogy nem karakterekre, hanem szépen fedett sétálóutcákra van a közösségnek igénye és ezt remekül teljesíti az Ön bevásárlóközpontja.
Úgyszintén legyen szabad megjegyeznem: a terv az terv, a rajz az rajz, a ház meg ház (bazmeg – tenné hozzá egy volt kollégám és kérem bocsássa meg közvetlenségemet, de ahogy írok, úgy döbbenek rá mennyire igaznak, nem csak számomra, hanem a szélesebb szakmánk számára is követendőnek vélem az Ön elveit, amelyek némelyike, és ehelyütt nem szeretnék túlzónak tűnni, tényleg megérett a jogszabályi rögzítésre), a művészet pedig művészet és ezt a három dolgot nagyon nem ildomos összekevernünk. Mert a kettő ugyanaz. A terv az egy termék, amelynek – jó cipőkanálhoz méltóan – azt a rendeltetést kell szolgálnia, amire kitalálták. Hogy engedélyt kapjon. Minden más mellékes, üres esztétizálás, felhőjáró ködszurkálás.
Ritka jó érzés, hogy reménybeli főnökömként ennyire azonosulhatok az Ön által felvetettekkel: jómagam is irtózom a fagyöngyépítészektől, az ilyen pecsa-kucsáktól, hisz könyörgöm, mit lehet alig hét percben, húsz képpel elmondani; attól, hogy kiállításokat felületes netwörökölésre használjanak… az építészeti sajtó, nos: az esőerdők elleni bűntett, ökológiai vétek, szeméttermelő luxus, az építészeti klubdélutánok színes-szagos tapétája.
Teljesen egyetértek Önnel: nem gondolom azt, hogy a kritikai szájtépés vagy a fölösleges konferenciázás segítene olyan napi problémák megoldásában, mint egy négyszáz lakásos kondó építése Ócsa belvárosában. És miért lenne baj a stílus? Ugyan miért? Akárha mediterrán is? Eleink is stílusokban építettek és mily szépek is azok a házak… hát nem máig ható példa a Wekerle-telep? Nem tanulságos még ma is a neo-röneszansz? Hát nem szép az Andrássy út? Igaza van: dehogynem.
Szakmai előmenetelem kapcsán az apró lépések híve vagyok: úgy képzelném, hogy előbb a tervlapokat keretezném, esetleg templéteket mentenék az iroda számára, majd idővel, a kellő tapasztalat megszerzésével akár konszignálhatok is. És ki tudja, nem is ildomos ilyenről beszélnem, de egy szép napon talán megnyerem a bizalmát annyira, hogy a tetőösszefolyók helyét én koordináljam az alaprajzokon. Lelkesedésemen, lelkiismeretemen nem fog múlni.
Megtisztelő válaszát várva, a közös munka reményében:
K.
A hozzászólások rss-e.