Franz Kafka: A császár üzenete

A császár - azt beszélik - küldött neked, küldött a magányos, szánalmas alattvalónak, a császári nap elől a messzi távolba menekülő törpe árnyéknak, éppen neked a halálos ágyából egy üzenetet. A hírnököt letérdepeltette ágya mellé, s fülébe súgta; annyira fontos volt a számára ez az üzenet, hogy a hírnökkel újra elmondatja a saját fülébe. Fejbólintással hagyta helyben a mondottak pontosságát. És halálának valamennyi odasereglett nézője előtt - az összes hátsó falat lerombolták, és a fel-le ingó feljárati lépcsőkön ott állnak körben a birodalom nagyjai -, valamennyiük előtt bocsátotta útjára a hírnököt. A hírnök azonnal útra kelt; erőteljes, fáradhatatlan férfi, előbb egyik, majd másik előrenyújtott karjával tör utat a tömegben; ha ellenállásba ütközik, a mellére mutat, hol a nap jele ragyog; oly gyorsan tör előre, mint rajta kívül senki; a tömeg azonban nagy; végeláthatatlan messzeségbe terjed.

Tovább is van!

Jorge Luis Borges: Két király és két útvesztő

Szavahihető emberek mesélik (de Allah többet tud), hogy az idők kezdetén élt egy király Babilónia szigetein, aki egybehívatta építészeit és mágusait, s megparancsolta: építsenek egy olyan bonyolult és ravasz labirintust, hogy a legeszesebb férfiak se merészeljenek oda belépni, és azok, akik belépnek, odavesszenek. Megbotránkoztató alkotás volt ez, mert a zűrzavar és a csoda az isten sajátos kiváltsága, nem az embereké. Idő múltán udvarába érkezett az arabok királya, és Babilónia királya (hogy csúfot űzzön vendége együgyűségéből) bevezettette a labirintusba, ahol az zavarodottan és megszégyenülten bolyongott az est leszálltáig.

Tovább is van!

Jorge Luis Borges: A bokharai Abenhakán, aki a maga labirintusában halt meg

"...hasonlóak a pókhoz,
mely házat épít."
KORÁN, 29, 40.


- Ez itten - mondta Dunraven, s a karjával széles kört rajzolt, melyből nem zárta ki a felhőkbe borult csillagokat, de befogta vele a sötét ugart, a tengert és egy méltóságteljes és omladozó épületet, ami holmi kiszolgált istállónak látszott -, ez őseim földje.

Unwin, a társa, kivette pipáját a szájából, és szerény, helyeslő hangokat hallatott. 1914 nyarának első estéje volt; megcsömörlötten a veszély méltóságát nélkülöző világtól, a két barát a cornwalli táj magányosságát élvezte. Dunraven sötét szakállt viselt, és egy jelentős eposz szerzőjének vallotta magát, melyet kortársai szinte nem is tudnak majd skandálni, s melynek témája még csak fel se derengett előtte; Unwin egy tanulmányt adott közre Fermat tételéről, melyet az le sem írt Diophantosz egyik lapjának szélére. Mindketten - kell-e mondanom? - fiatalok voltak, léhák és szenvedélyesek.

- Lehet vagy negyedszázada - mondta Dunraven -, hogy a bokharai Abenhakán, ki tudja, miféle nílusi törzs királya vagy vezére e ház központi szobájában Zaid nevű unokafivére kezétől halt meg. Évek múltán is homály fedi halálának körülményeit.

Unwin engedelmesen megkérdezte, miért.

Tovább is van!

Jorge Luis Borges: Labirintus

Bent rekedtél. Nem lesz ajtó soha.
Ez az erőd a világegyetem,
nem szimmetrikus, nincs szabálya, sem
titkos középpontja, külső fala.
Hogy kemény utad véget ér, ne várd,
mivel konokul kettéágazik,
aztán konokul kettéágazik
megint. Vasból van sorsod és bírád.
Ne reméld, hogy a bika, aki ember,
s kitől e végtelen kőrengeteg
megtanulta, hogy mi a rettenet,
megrohamoz elsöprő lendülettel.
Nincs. Semmit ne várj. A fenevadat sem
ebben a feketedő szürkületben.

Fordította: Imreh András

Tovább is van!