2007 nyarán kezdtem el publikálni építészeti tárgyú szövegeket itt a WérGidÁn. Négy év elteltével a blog már kezdett menthetetlenül alibizésbe fordulni, így hosszabb-rövidebb kihagyások után 2011 őszén bezártam az egész hóbelevancot. Most, három év számomra is rendkívül fárasztó tipródásai után eldöntöttem, hogy újraközlöm a szövegeket. Mindez persze jóval több problémát vet fel, mint amennyit megold.
Az írások nagyobb része szerencsére olyan témákkal foglalkozott, amelyek azóta is érdekelnek és amelyekről nem változott a véleményem érdemben azóta sem. A topikok java része persze valamilyen aktualitás mentén jött elő. Például a KREA művészeti iskolában 2007-ben diplomázó hallgatóim inspiráltak egy szöveget, amelynek tanulságait attól függetlenül érvényesnek tartom, hogy az alapkontextus azóta megszűnt. Változatlanul igaznak érzem ugyanis azt, hogy az építészeti magániskolákban felbukkanó stúdiumok segíthetnek egy a mainál rétegzettebb és érzékenyebb építészetkép és –oktatás kialakításában; továbbá hogy az efféle kísérleteket kísérő kulturális félmosoly a "hivatalos" oktatás önkasztrációja. Kevéssé az időszerűség, mint inkább a nyelv kihívása tehát ezek újrapublikálása.
Problematikusabbnak tűnnek a projektírások, amelyek egy klasszikus publicisztikához hasonlóan elválaszthatatlanok az akkori mindennapok történéseitől. A témafüggő beszólások és anyázások kapcsán megpróbálok majd az előzőekkel épp ellenkező stratégiát kialakítani: olyan bevezetővel ellátni azokat, hogy érthető legyen, miért írtam azt, amit. Mindez részben érinti a kommenteket is. Egyrészt a legtöbb reakciót épp azok a szövegek váltották ki, amelyek most a legérdektelenebbnek tűnnek. Másrészt a purifikációs düh, amellyel megpróbáltam a blog ráncait felvarrni, elsodorta a DISQUS-os hozzászólásokat. Elveszett annak a kollektív tudásnak egy része, amely a beszélgetések formájában halmozódott fel. Hogy ezt a lehető legpontosabban tudjam rekonstruálni, a blogtestben elhelyezett véleményeket megkísérlem majd az új publikációkba is átemelni, amennyiben nem néz majd ki hülyén, hogy egy 2014-es dátumú poszt mögött 2007-es hozzászólások vannak. Amennyiben BÁRMILYEN technikai probléma adódik – jelenleg ugyanis két blogfelület között ingázom –, az egyes vendégvéleményeket külön szövegben fogom ismertetni, azokból újabb írást fogok kompilálni. Ennyit a mitről.
Következzék néhány szó a miértekről. A WérGidA a maga idejében sikeres jelenség volt, épp ezért egy pillanatra sem gondolom, hogy most is az lesz. Lezajlott időközben egy orcakönyv- és tumbliforradalom, amelyek lényegét inkább sejtem, semmint értem. Amit viszont nem látok, hogy túl sok értelmes, hosszabb szöveg jelenne meg építészetről. Olyan két-három oldalas darabokra gondolok, mint a 444 lenyűgöző elemzései, olyan, hasonlóan székbeverő tanulmányokra, amelyeket élvezet lenne olvasni az építészet tárgyában is. Nem akarom a blogoszférás kollégáimat bántani, hisz maguk is tudják: a kattvágy és a napi penzum egymással karöltve szülték meg azt a felszínes és kellemkedő nyelvet, amely egy cseppet sem jobb a szakmaperverz dikciónál. Ez a jelenség leginkább a címlapaspiráns INDEX-blogokra igaz, függetlenül attól, hogy könnyűzenével vagy urbanisztikával, esetleg szvingerpornóval vagy filmekkel foglalkoznak. Nem állítom azt, hogy képes leszek a fenti csapdát elkerülni, dehogy minden erőmmel azon leszek, az biztos.
Az elmúlt két évben – újabb adalékként a miértekhez – bele-belevágtam más projektekbe, de be kellett lássam, hogy véges a tér, amelyet még ésszel képes vagyok átfogni és szeretném, ha egy helyen lennének a dolgaim. Ez alól a kivétel a WérGidA tumblis változata lesz. Egy okostelefon birtokában ez a mikroblog kifejezetten bátorítja az alkalmi sóhajokat. Azok a napi talált képek- és mondatok fognak ott megjelenni, amelyek csak lötyögnének a blogspoton.
A miértek taglalásakor nem lehet elhallgatni azt sem, hogy egy blog a könyvvel ellentétben nem lezárt műfaj: igazán megnyugtató módon nem lehet pontot tenni végére. Egyfajta rabiga, amelyre Ivan Ladislav Galeta horvát művész honlapja is példa. Különös erővel világítja meg mindezt Nagy Róbert médiaművész Galeta munkásságával foglalkozó DLA-kézirata.
Galeta a Deep End Art WORK IN PROGRESS blogjának látogatóit 2012 kora-nyarán tájékoztatta arról, hogy „2012 június 10-től a továbbiakban már új tartalmat nem helyez fel az oldalra…, a meglévőket pedig ’újrahasznosítja’. Az oldal aljáról kezdve fokozatosan letörli, tisztítja a blogot, egészen az utolsó képig, addig, amíg el nem éri a semmit….A blog nevét Deep End Art WORK IN REGRESS-re változtatta.” Ahogy a Galeta kertjében... című, ugyancsak Nagy Róbert által rögzített beszélgetésben el is hangzik: "Ha valamit akarsz lebontani, akkor kell előbb felépíteni. Szóval: work in progress, azután jön: work in regress".
"Galeta … szándéka - folytatódik a DLA-vázlat - a blog teljes felszámolása volt; látványosan, e művészeti akció keretében. A blog alegységeiből naponta egy-egy képet törölt. Ezt rendszerint reggel, az ébredés után, a kerti tevékenység megkezdése előtt tette. Mielőtt egy tartalmat kitörölt volna az egyes témából - a képtekercs aljáról - azt annak tetejére rakta még egy napig. Elbúcsúzott attól.” Nagy kérdésére, hogy mi a célja, mi történik akkor, ha teljesen letörli blogját, a következő választ adta: „Szabad leszek. Úgy gondolom, hogy fel fogok szabadulni egy adott teher alól. Megpróbálom magamat felszabadítani. Önmagunktól megszabadulni nem könnyű. (…)Van egy kis provokáció. De nem originális, valami koncept. Ha már mondják, hogy én konceptuális vagyok, akkor ez is egy koncept.”
Egy pillanatra sem kívánom magam Galeta relevanciájához mérni, de szavai számomra drámai pontossággal írták le azt a terhet, amelyet a saját házam táján - alatt - éreztem. A Galeta-szöveg ismeretében – és itt szeretném megköszönni Nagy Róbertnek, hogy rendelkezésemre bocsátotta első kéziratvázlatát –, nos a Galeta-szöveg különösképp inspirált arra, hogy a nulláról építsem újra – és nem újjá – WérGidÁt. Delíriumosabb pillanataimban még azzal biztatgattam magam, hogy ha rock zenekarok megjelentethetnek digitally remastered kiadásokat, akkor én is újravarrhatom a szövegeimet. Megjegyzem, rájuk fog férni: egyik-másik elképesztően trehány, a helyesírásról nem is beszélve.
A Tokyo Reloaded szerzője tíz évvel a városba való visszatérés után az alcímben teszi fel a kérdést: Is the city still kicking...? Motoszkál ez persze bennem is WérGidA kapcsán, de fontosabb, hogy kezdjek végre valamit azzal a teherrel, amelyet ezek szerint sem bírni, sem letenni; sem átugrani, sem megkerülni nem tudok.
És végül a ki?, pontosabban a kik? Ezt a blogot változatlan felállásban üzemeltetjük Sityuval: a profilunkat tartalmazó címkéket nem viktoriánus szégyen, hanem a már említett esztétikai tisztítótűz purgálta le a címlapról. De ha Ő nincs, ez a blog 2007-ben el sem indul.
Kép forrása: VIZ_KULTURA
Fotó: Davor Konjikušić - Ivan Ladislav Galeta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése