2015. július 21.

Bice Benvenuto: Nápoly, a feje tetején álló város

A pólyába kötözött gyerekekről
Ó, tengeri városok, látom polgáraitokat, úgy a nőket, mint a férfiakat, ahogy karjaik és lábaik szoros kötelékével olyan népekhez vannak láncolva, akik nem értik a ti nyelveteket, így magatok közt önthetitek ki fájdalmatokat és elveszett szabadságotok bánatát, könnyes sírással, sóhajtással és panaszokkal, mert aki benneteket megköt, nem ért titeket, és ti sem értitek őt.
Leonardo da Vinci: Codice Atlantico, 145

Miként a felettes-én törvényének, Nápolynak is a krónikus sírás a problémája. Vizsgálódásom a pompeji Misztériumok Villájától most áttér a városra, mint kulturális és természeti jelenségre, civilizációnk tünetére. A 19. század végi nápolyi újságíró, Matilde Serao szerint Nápoly egy olyan pokol, amit az idegenek által rosszul irányított és elnyomott, vagy az olasz kormányok által kizsákmányolt és elhagyott angyalok laknak. Itt a törvénynek nincs apja, és a mostohaapa a törvény. Seraónak a megtévesztő apával szembeni ellenállásra való felszólítása azonos az én páciensem, Pénelopé anyai felettes-énjével. Serao (1994) meg akarja óvni „Nápoly ölét”, hogy ne szúrják hasba a város-nőt csupán azért, mert a törvényes apának és a saját törvényének az árvája.

Forrás: Thalassa, 2004/1 pp. 60-72.

Nincsenek megjegyzések: