I. Az irodalomtörténeti játéktér
I/1 Bevezető. Versciklus, emlékezés és nyelv kapcsolatának
izgalmas epizódját bontja ki az a poétikai vonulat, amelynek kortárs képviselői
közé méltán számíthatjuk Térey János költészetét.1 Az alábbi tanulmányban
versszubjektum és térbeliség nyelvi kötelékének mibenlétét feszegető versei
megszerkesztett soráról lesz szó, olyan költeményekről és ciklusról, amelyekben
a tér és a vers-én viszonyainak nyelvi fenomenalitása a tét.
I/2 Verscímek és koncepció.
Térey János természeti és mûvi, gyakran konkrét, valós
nevükön nevezett tereket, térrészleteket, az ezeket a helyszíneket alkotó és
lebontó emberi cselekvéseket megörökítő költeményei már címükben is felkeltik a
gyanút, hogy a válogatás mögött a teljes ciklusra nézve is érvényes lényegi
koncepció rejlik. Csak a példa kedvéért említünk néhányat a számos esetből:
Anziksz, Debrecen; Kétmalom utca 17.; Ez Óbuda, más erkölcs, más vétójog; A
monostor újraszentelése; Özvegység Völgye; A Termann-ház; Vesztőhely; Főpályaudvar,
17. 05; Földvári elégia; Galícia; Tizenöt éve Zugló.Már A természetes arrogancia
(1993) verseitől kezdődően magától értetődően, majd A valóságos Varsó (1995)
megjelenésétől fogva megkerülhetetlenül adódik a kérdés, hogy vajon milyen
szerepe lehet a térnek Térey János költészetében. Van-e, és milyen összefüggés van
a téri tárgyiasságok és a ciklusszervezés között? A nyelvnek milyen szerepét aknázza
ki a térbeliséghez kapcsolódó költői eljárás? Milyen horizontban helyezhető el
ez a poétikai gesztus? Milyen viszonya lehet e szempontból a tárgyalt korpusznak
a korábbi nemzedékbe tartozó pályatársak lírájához? A következőkben ezekre, és
ezek kapcsán felmerülő további kérdésekre keressük a választ.
A tanulmány PDF-ben /6,4 MB/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése