Az építészet tudományos tevékenység, termékei azonban ott vannak a hétköznapokban. Ez az ezeréves tudomány, amelynek eredetét a 18. század a primitív ember kunyhóiban vélte felismerni, mély változásokon ment át a 20. században. Az építészet gyökeresen megújult léptékét, anyagait, rendeltetését tekintve, szimbolikus funkciója, a tudomány társadalmi jelentése azonban ugyanaz maradt. Mi több, amikor egy olyan radikális újító, mint Le Corbusier úgy határozza meg az építészetet, mint „a fény jegyében a tömeggel űzött tudós, szabatos és nagyszerű játékot”, intenzív viszonyt épít ki a görög archetípusokhoz, s ezt a viszonyt a modern gépekhez kapcsolja. Az a feszültség viszont, amely a történelmi kódok és sémák, illetve a mai világ értelmezése közt áll fenn, továbbra is rányomja a bélyegét az építészetről való gondolkodásra.
Az építészet és a tudományok
Az építészet lefedi a tudományok meghatározott körét, ám ez autonómiájukat természetesen egyáltalán nem érinti. Első csoportjukat, amely a társadalommal, a különféle életmódokkal, a várossal foglalkozik, az építészethez képest külsődlegesnek tekinthetjük. Az építészet ugyanis legalább annyira a megfigyelés, mint a cselekvés tana: ismeretekkel rendelkezik az egyes területek konkrét átalakításáról, de a térformálás technikáiról, értelmezésükről és gyakorlati megvalósításukról is. Így például a 20. században a kortárs világ tárgyairól vagy épített tájairól fogalmazott meg vizuális interpretációkat és elméleteket. „Szemek, amelyek nem látnak”: Le Corbusier így beszélt 1922-ben az autókról, repülőgépekről, hajókról, azokról a technikai tárgyakról, amelyek olyannyira lenyűgözték nemzedékét.
A tanulmány PDF-ben /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése