Elmélet és gyakorlat ambivalens viszonyban vannak egymással az építészetben. Kezdetben volt az építészeti gyakorlat, amely aztán megteremtette a maga igazolására - hogy egyszerű mesterségből a szabad művészetek szintjére emelkedjen - az építészetelméletet. A teremtmény utóbb szülője fejére nőtt, s már nem elégedett meg a magyarázó-igazoló szereppel, olykor diktálni kezdett, szabályokat és normákat írt elő. A gyakorlat hol komolyan vette az elméletet, hol művészi szabadságának korlátozóját látva benne úgy tett, mintha nem is törődne vele.
Az elmélettől mégsem tudta magát teljesen függetleníteni a gyakorlat - ha a gyakorlat nem hivatkozik is az elméletre, az elmélet akkor is elemzi a gyakorlatot - , s a önreflexióra ma is igényt tartó gyakorlat az elmélet által felkínált fogalomkészletből merít. Az építészetelmélet súlya és szerepe változik a korokban, hogy mennyi és mi szivárog át belőle az építészeti gyakorlatba, az épületek elemzésébe és értékelésébe: ez vizsgálatunk tárgya.
A tanulmány PDF-ben /1,86 MB/.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése