2016. április 14.

Bun Zoltán: Az építészeti sajátosság és újdonság diszciplínaközi vizsgálata az ANY-konferenciasorozatban

Az ANYone nonprofit szervezetet Arata Isozaki, Peter Eisenman, Ignasi de Solà-Morales és Cynthia C. Davidson hozta létre New Yorkban az 1990-es évek legelején. A cél egy évente megrendezendő konferenciasorozat volt, melyen – közeledve az ezredfordulóhoz – az építészet és változó környezete állapotát akarták vizsgálni, diszciplínákon és kultúrákon keresztül. A sokszínűséget bizonyítja a mindig-más helyszín (Los Angelestől Szöulig és Buenos Airestől Ankaráig) és a résztvevők szakmai területeinek változatossága. (Ez utóbbit mutató arány: az összesen elhangzott több mint 250 előadást bemutatók csak háromötöde áll közvetlen kapcsolatban az építésztettel.) A változatosságnak, az egyetemes és lokális problémafelvetéseknek, az elméletközi diskurzus izgalmának köszönhetően az ANYone tevékenysége olyannyira sikeressé vált, hogy az évtizednyi tíz konferencia megszervezése és az ezeket összefoglaló (év)könyvek kiadása további feladatokkal bővült. Egyrészt 1993-2000 között megjelent az ANY Magazin 27 száma annak érdekében, hogy a konferenciákon felmerülő kérdéseket tovább lehessen fejteni, értelmezésüket ki lehessen szélesíteni, illetve hogy a konferenciák közötti egy-egy évben is folytatódjon a párbeszéd. Másrészt 1995-től kezdve a mai napig gondozzák a Writing Architecture című könyvsorozatot, ahol az ANY-vel kapcsolatba kerülő és a szerkesztők által legfontosabbnak tartott gondolkodók esszégyűjteményei látnak napvilágot (ezek lesznek majd ennek az írásnak is a vezérfonalai). A sorozat célja az „építészet újraírása és az építészetről való írás”, eszköze a diszciplínákon átívelő megközelítés, a közölt szövegek egy része pedig a konferenciákról származik. A szervező-szerkesztőerő mind a három médium mögött Davidson – valamint csendestársként és férjként Eisenman.
Az „anything goes” vagyis akármi megtörténhet koncepcióját Paul Feyerabend hirdette meg a hetvenes évek derekán, mint módszerellenes vagy anarchisztikus tudományelméletének alaptételét. Eszerint úgy tekinthetünk a történelemre és a haladáseszményre, mint ahol újdonság kizárólag akkor jött létre, ha egy gondolkodó vagy szándékosan, vagy akarata ellenére, de megszegte az uralkodónak tekintett törvényeket vagy alapelveket – és átlépte a határokat. A kilencvenes évek elejére a kifejezés jelentése rendkívüli módon kitágult, immár a korszellem (sic!) pontos jelzőjévé vált: Davidson szavaival a meghatározatlanság „benne volt a kor levegőjében”, mégpedig olyan értelemben, hogy a hivatkozási pontok, nagyelbeszélések vagy dogmák hiányában előállt bizonytalanságban nem lehetett tudni, merre tovább. (Ráadásul az ezredforduló is közeledett, mint szimbolikus korszakhatár.) Az ANY-konferenciák célja tehát az volt, hogy a végletekig, vagy azon túl is, kihasználja azt a lehetőséget, amit a határok és a keretek felnyitása hozhat az építészeti diskurzus számára. A tíz esemény az „any-” (akár-) szótagból képzett tízféle tematika köré szerveződött (akárkitől akármeddig), hiszen az egyik alapfelvetés szerint mindegyik kifejezés építészeti relevanciával is bír. A másik vezérelv a diszciplínák közötti párbeszéd szorgalmazása volt, de oly módon, hogy az építészet inkább befogadó- vagy gazdatestként működjön, mintsem más művészeti vagy tudományterületeken élősködőként: a szervezők abban hittek, hogy az építészeti megközelítés, gondolati modell- vagy koncepcióépítés másutt is hasznos lehet. Nem mellesleg a külső módszer az építészet belső kritikájához is alkalmazható.

A tanulmány PDF-ben /102 KB/

Nincsenek megjegyzések: