"Ősi, általános, a pogányságban is ismert vallási szokás olyan helyeket felkeresni, ahol a hiedelem szerint az istenség különös módon van jelen" - mondja a "zarándoklat" címszó alatt az 1989-ben megjelent "Liturgikus lexikon". Ugyanezt az 1995-ben kiadott "Keresztyén bibliai lexikon" így fogalmazza meg: "Az istentisztelet különleges formájára kiválasztott szent hely fölkeresése kisebb-nagyobb távolságból." A további lexikális meghatározásokat mellőzve e kettőből is kirajzolódik a zarándoklat általános, rítustól és vallásfelekezettől független lényege: egyéni áldozatvállalás, kiemelt jelentőségű hely fölkeresése, ott speciális rítus elvégzése - mindez valamilyen spirituális javak elnyerése érdekében. A zarándok-funkció a különböző korokban és vallásokban más-más építészeti megfogalmazást kapott, de minden esetben igényes, magasszintű alkotásokat hozott létre, s maga a zarándoklat sokszor a különböző építészeti törekvések, hatások elterjedésében is szerepet játszott.
A középkori keresztény kultúrában általánosan elterjedt zarándoklat elemei a zsidó vallás előírásai között már fellelhetők. Jákob az egész földi életet vándorlásnak, zarándokútnak nevezi (I. Móz. 47,9.), míg Mózes küldetésekor az Úr a vándorlás, zarándoklás földjét, Kánaánt ígéri örökrészül a választott népnek (2. Móz. 6,4.). A zsidó rituális gyakorlatban kialakult a R'gálim, a három zarándokünnep rendje. Zarándokünnepek a Peszáh, az egyiptomi megszabadulás emléke, a Sávuót, a "hetek ünnepe", azaz a tóraadás napja, valamint a Szukkót vagy "sátoros ünnep" a terménybetakarítás utáni hálaadás napja. Ezeken a napokon valamennyi hívőnek a kijelölt helyre kellett zarándokolni és ott ajándékait leróni (5. Móz. 16,16-17.). A Salamoni Templom megépülése (Kr.e. 964), majd újjáépítései (Kr.e. 515. ill. Kr.e. 37-től) után ez a törvény egyértelműen a jeruzsálemi szentélyre vonatkozott. Ilyen zarándoklaton vett részt Jézus 12 éves korában (Lk. 2,41-42.), majd nyilvános működése során háromszor Jeruzsálemben (Jn. 2,13., Jn. 5,1., Jn. 7,10.). De az apostolok pünkösdi bizonyságtétele is ilyen zarándokünnepen történt a Sávuót-ra a diaspórákból érkező soknyelvű embertömeg előtt (Ap. Csel. 2,5-11.). A Jeruzsálemi Szentély lerombolása (70) után a zsidóság számára is teljesíthetetlen lett ez a szabály, a frissen alakuló keresztény közösségek pedig már az I. század folyamán fokozatosan elkülönültek a zsidó vallástól, annak szokásaitól. A zarándoklat, mint hitvallási és kegyelemszerzési alkalom azonban a keresztény kultúrkörben is tovább élt, sőt fölerősödött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése