Az elmúlt negyed évszázad során jelentős mértékben megváltoztak az urbanizációs tendenciák, és ezzel összefüggésben a városépítési feladatok. A 19. század 2. felének urbanizációs hullámára még az „haussmannizáció” volt a válasz. Az 1. világháború utáni városba áramlás kikényszerítette a szociális lakásépítést, a 2. világháborút követő utolsó koncentrációs tendenciák időszakában pedig fénykorát élte a nagyvárosok tervszerű fejlesztésének lehetőségébe vetett hit, az új városok építése és a tömeges lakásépítés – aminek köszönhetően megszületett egy új szakma: a várostervezés, eltelve optimizmussal és a jövő iránti bizalommal. Mint láttuk, az események a 60-as évek közepétől drámai fordulatot vettek: a városba áramlás folyamata megállt, majd ellenkező irányba fordult. A szuburbanizáció első hullámait a közlekedés és a szállítás motorizációja váltotta ki, aminek nyomán megindult az egyre szélesedő középosztály exodusa a városokból. Ezt a szolgáltatások és a munkahelyek kiköltözése követte, majd kibontakozódott egy olyan összetett decentralizációs folyamat, aminek eredményeképpen a települési tájak természetében alapvető minőségi változásokra került sor. Mindez egybeesett a párizsi diáklázadásokkal, az olajválsággal és a jóléti államok válságával, amit a szociáldemokrácia bukása, majd a jobboldali politikai erők uralomra jutása követett olyan meghatározó országokban, mint az USA (Ronald Reagen), Anglia (Margereth Thatcher) vagy az akkori Nyugat-Németország (Helmuth Kohl).
Mint tudjuk, ez a hullám nem csak megingatta a modernizmusba és a haladásba vetett hitet, hanem a konzervatív értékek megerősödésével a kultúra minden területén utat nyitott a poszt-modern életérzésnek1. Felerősödött a filozófiai aktivitás, amelyik sokszor közvetlen kapcsolatba került az építészettel is. A regresszió azonban nem tarthatott sokáig, hiszen a műszaki civilizáció előrehaladása nem állítható meg. A digitális technika fejlődése alapvetően átalakította világlátásunkat, és ehhez olyan tudományos eredmények is hozzájárultak, mint pl. a káoszelmélet, vagy az anyag természetével kapcsolatos eddigi felfogásunk radikális átértékelődése. Eközben a globalizációs folyamatok árnyékában a nemzetgazdaságok szerepét egyre inkább a világgazdaság tölti be, az ipari társadalmak pedig fokozatosan információs társadalmakká alakulnak át. Különösen a kettős világrendszer megszűnésével válik nyilvánvalóvá „a tőkés társaságok világuralma”, ami elsősorban éppen a friss demokráciákat fenyegeti, ahol a nyugati beruházók úgy vélik, hogy itt még mindent lehet, amit a fejlett demokráciákban már nem. Mindennek számunkra legfontosabb következménye az, hogy a „municipális szocializmus” korszaka lezárult, a közhatalom szerepvállalása meggyengült ill. jelentősen átalakult, és a városépítés helyébe a magánerős ingatlanfejlesztés lépett.
Forrás: Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői. Terc Kiadó, 2005, 288 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése