Szentpéteri Márton: Design és kultúra. Befogadó designkultúra

Kismonográfiámban több helyütt hivatkozom Victor Papanek designdefiníciójára. Nem véletlenül, megítélésem szerint ugyanis ennél frappánsabb meghatározásra – ahogy mondani szokás – a dolog természetéből következően nemigen lesz módunk. Papanek szerint a design tudatos és egyszersmind intuitív törekvés az értelemteli rend megteremtésére. „Rend a káoszból” (ordo ab chao), ahogy a régiek mondták. Mármost ezek után csupán a rend és a rendetlenség fogalmával kell szembenéznünk, s akkor Papanek bon mot-jával egész jól eligazodhatunk a designkultúra útvesztőiben. Polcz Alaine immár legendássá vált, témába vágó könyvében nemes egyszerűséggel lényegi és formai rendről és rendetlenségről beszél, mi több azokról az „átmeneti állapotokról” is, ahol a lényegi rend formai rendetlenséggel párosul – ezt a szerző „jó rendetlenségnek” nevezi, de gyakran használjuk erre a jól ismert típusra a kreatív rendetlenség fogalmát is – ; illetve ahol a lényegi rendetlenség formai renddel társul – ez a „rossz rend” Polcz Alaine szerint, magam pedig ezt gyakran bürokratikus rendnek nevezem közép-európai mivoltomnak köszönhetően.

E szellemes mátrix működtetését csak cizellálja, ha figyelembe vesszük, hogy a káosz fogalma sem örökkévaló, s hála a modern tudománynak, az ordo ab chao immár jó ideje mást jelent, mint a régiségben jelentett. A káosz fogalmát ugyanis ma már nem feltétlenül a rend mitologikus ellentéteként értelmezzük, de sokkalta inkább a még fel nem ismert rendként. Mert talán az is elképzelhető, hogy a világegyetem nagy építőmestere (vagy nagy designere ?) tényleg tökéletes művet alkotott, ám a salamoni templom mikrokozmoszában visszatükröződő eszményi terv értelme aztán az emberiség hibájából végül elhomályosult… Legyen a kortárs káoszkutatás a letűnt aranykor visszaidézésének legjobb eszköze, avagy az univerzum törvényei kutatásának legtökéletesebb tudományos módszere, a káosz fogalmával semmiképp nem bánhatunk már abban a törzsi és archaikus értelemben, amely a nem ismert világot s az onnan érkezőket a gyehenna szörnyűségeivel, s ördögi gonoszsággal ruházza fel. A rendteremtésnek ez a rigid formája ugyanis minden híreszteléssel ellentétben nem szellemi igényünk, hanem csupán „neurotikus szükséglet”, amitől érdemes hamar szabadulnunk – legalábbis a radikális katalán gondolkodó, Xavier Rubert de Ventós, szerint. A rendteremtés archaikus modelljei – így a sokféle mitikus kozmogónia is – neurotikus jellegüknél fogva alapvetően kirekesztőek voltak, az elkülönítés, az elhatárolás s a küszöbelvek működtették azokat. A befogadó designkultúra rendteremtő modellje szerint azonban a rendet a világban és a világgal kell megalkotni, s nem a világtól elkülöníteni azt. Papanek meghatározása ebben az értelemben ezentúl inkább így hangzik: a design tudatos és ösztönös törekvés a rend felismerésére.

A kismonográfia PDF-ben /1,6 MB/.