Vámos Dominika: Főszerepben az építész. DLA-értekezés

„Menschliches, allzumenschliches.” (Friedrich Nietzsche)

„Mi tudjuk, hogy minden kép mögött van egy másik kép, ami közelebb áll a realitáshoz, és e kép mögött egy újabb, és még egy a legutolsó mögött, egészen a végső abszolút misztikus valóság igaz képéig, amit soha nem fog senki se látni. (Michelangelo Antonioni)

Motiváció, aktualitás, nézőpont, kutatástörténet

Az építészeti folyóirat szerkesztés - amelyben éveken keresztül volt részem -, majd később a dokumentumfilm készítés tapasztalata egy olyan ösvényre irányította rá a figyelmemet, amely meggyőződésem szerint az építészeti szakmagyakorlással kapcsolatosan felmerülő legnyugtalanítóbb konfliktusok mélyén rejtőzik, alattomosan és igen hatékonyan befolyásolva azok kimenetelét.

A szerkesztői, dramaturgiai munkát ugyanis nem elsősorban a végtermék, az adott építészeti produktum látványának közzététele, ismertetése vagy kritikája képezi, mindenekelőtt a háttérben sorakozó lélektani, szociológiai, filozófiai és egyéb, a konkrét témához csak közvetett módon kapcsolódó tényezők összekuszálódott halmazában kell tudni eligazodni ahhoz, hogy a bemutatás a valódi megértést és kommunikációt szolgálhassa. Egy-egy konkrét, a közelmúlt vagy a jelenkor építészeti kérdéseit érintő, gyakran nyilvánosság elé is kerülő témáról vagy konfliktusról folyó diskurzus során azonban arra a feltételezésre kellett jutnom, hogy a szakmai identitással összefüggő tisztázatlanságok, az elmúlt évtizedek során felhalmozott és átörökített rejtett indulatok, reflektálatlanság, elbizonytalanodás nehezíti a mai magyar építésztársadalom tisztánlátási és döntésképességét, különösen a változó és súlyos válságokkal terhelt viszonyok közepette. Máig nincsenek tényszerűen feltárva, értékelve és lezárva olyan alapvető témák, mint például a szocreál korszak, a paneles lakótelepek, az állami tervezőintézetek, a MÉSZ és a Mesteriskola, valamint az építésztársadalom meghatározó személyiségeinek, vezetőinek valóságos szakmai és politikai küldetése, tevékenysége és azok következményei.

Petróczy Gábor építész-szociológus egy, a Mesteriskola számára készített feljegyzésében már 1983-ban arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi tanulságok jövőre vonatkozó hasznosítását egyelőre a szakma „fogyatékos önismerete” akadályozza, és sorra vette azokat a kérdéseket, amelyekkel mind sürgetőbb volna a szembenézés.

Közel három évtized telt el azóta, az állami tervezőintézetek felszámolódtak, a rendszerváltás következményeképpen a szakmagyakorlás körülményei gyökeresen megváltoztak, az akkor feltett kérdések nagy része azonban azóta is kérdés maradt. „Milyen mértékben korlátozzák a gazdasági és politikai viszonyok az építészeti tervezést?... Konkrétan kik és mit várnak el az építészektől? Kiknek és milyen felelősséggel tartoznak? Milyen viszonyban állnak egymással az ún. társadalmi elvárások és a deklarált (vagy kevésbé deklarált) eszmék, építészeti önértékek? Mettől-meddig terjed az építészeti tervezés kompetencia köre? Milyen mértékben differenciált az építészetben önmagán belül? Stb.

A dolgozat PDF-ben /3,8 MB/