Olasz katolikus teológus és filozófus, dominikánus szerzetes. Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás rendszere iránti ellenérzésektől vezettetve 1588-ban megszakította tanulmányait, 1590-ben pedig B. Telesio természetfilozófiája védelmében írt első munkájával keltette fel az egyházi hatóságok gyanakvását. 1592-ben Padovában Szentháromság-tagadás vádjával fogták perbe; fogsága Rómában folytatódott, amelyből barátai közbenjárására szabadult. 1599-ben Nápolyban spanyol-ellenes összeesküvéssel vádolták, itteni fogságából őrültséget színlelve szabadult. 1602-ben Rómában az inkvizíció bírósága veszedelmes eretnekként életfogytiglani fogságra ítélte; 24 évet töltött a börtönben, de fogsága alatt is dolgozott művein.
1626-ban szabadult, 1629-ben pedig VIII. Orbán pápa felmentette a korábbi vádak alól. A dél-itáliai spanyol hatóságok elől 1634-ben Párizsba menekült, ahol XIII. Lajos évjáradékot adott a számára, Richelieu tanácsadójává fogadta, az egyetemen pedig bölcseleti előadásokat tartott egészen haláláig. Campanella filozófiájában sajátos dualizmust képviselt; az egyik oldalon hitelesnek tekintette a spekulatív keresztény bölcselet hagyományos, skolasztikus állításait, de kiegészítette azt egy sajátos, szenzualista, materialista szemléletű természetfilozófiai dimenzióval. Ennek megfelelően ismeretelméletének alapja a hit és az érzékelés általi tudás dualizmusa. Campanella azt tanította, hogy Isten eszméje velünk született tudásként van meg bennünk; ez egyszerre bizonyítéka Isten létezésének és biztosítéka annak, hogy képesek lehetünk az általa erősen panteisztikusan szemlélt teremtett világ megértésére. Campanella legismertebb írása A Napváros című, Platón Államából és Morus Utópiájából is merítő államelméleti műve, amely egy hierarchikusan felépített, az Egyház által irányított világállam víziója.
A tanulmány PDF-ben /131 KB/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése