Valamiről alkotott képünk sohasem folytonosan összeálló darabokból tevődik össze, de a szétszórt darabok együttesen mégis képet alkotnak.
A finn környezet még ma is természetes környezet, ahol az erdő, a víz, a szikla, a szél, a hó és a közöttük élő ember jelentik a világot. A természettel való együttélés - küzdelem és harmónia - sok évszázadon keresztül meghatározta a benne élő emberek világképét. A természet körülveszi őket, mint a levegő, nem a besűrűsödött Európa világa az övék. Ebből a környezetből fakadóan örököltek még egy saját kultúrát, mely irigylésre méltóan erős identitású. Ez a két tényező együttes alapja a mai kortárs finn építészetben fellelhető, tradíciókra visszavezethető magatartásnak, saját kultúra alapú rétegződéseknek.
„Fenyves lesz a hegyvidéken lucfenyő a dombvidéken,
Hanga serken homok-pusztán, cserje a patakok partján.
Nyírfát vet a hűvös völgyön,…”
(Kalevala II. ének; A fák születése - Nagy Kálmán)
A természeti környezet erejéből adódó élettér eleve megkülönbözteti a finneket az átlagos európai kultúráktól. Finnország földterületének 77 %-a erdő. Fenyő vagy nyírfaerdő. Mintha a természet sem tudta volna eldönteni, hogy a nyugat-európai fenyveseket vagy az orosz tájat válassza. A fenyő háznak, hajónak való. A nyír női fa, kantele - hárfaszerű hangszer- készült belőle. Ezen dalnokok játszottak, hajdani korokból öröklött dalokat, rúnókat énekeltek. Az ősi epikus rúnók a feltételezés szerint még a kereszténység előtt keletkeztek, XIV. sz. előtt, de legkorábban az V.,VI. században.
Ennek a kulturális alapnak a fontosságára szeretnék rávilágítani, ugyanis véleményem szerint Finnországban ma ugyanúgy létező természeti erő és az arról fakadó, de azzal párhuzamosan létező Kalevala, és Kalevala alapú interpretációk és a kortárs finn építészet között összefüggések láthatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése