2016. május 19.

Moravánszky Ákos: Az építészet helyhezkötöttsége

Az építészet helyhezkötöttsége triviális igazság: a mozdíthatatlanság, állandóság az élet mozgásával, periodikus változásával szemben az architektúra lényege. A modern építészet alapelvei között mégsem szerepel a földrajzi, éghajlati és történelmi adottságok figyelembevétele. A CIAM 1928-as La Sarraz-i deklarációjában gazdaságossági és funkcionális követelmények határozták meg a regionális tervezést is. A regionalista áramlatok azonban — váltakozó erősséggel — végigkísérték századunk építészetének történetét, s a genius loci, a hely szelleme gyakran emlegetett fogalommá vált. Főleg konzervatív építészek és teoretikusok hivatkoznak rá, akik számára a regionalizmus a modern nagyvárosi valóság szentimentális elkendőzésére szolgál. A genius loci fogalma azonban lehetőséget kínál a minden nosztalgikus érzelgősség nélküli kapcsolatteremtésre is az adott hely és az építészeti forma között — gondoljunk Heidegger írásaira az emberi munka házat és lakást teremtő céljáról. A regionalizmus ilyen felfogása radikalizálhatná mindennapi tapasztalatunk és a poétikus „lakás" ideálja közti különbséget, és iránytűként szolgálhatna autentikus megoldások megtalálásához.
A regionalizmus története hazánkban elválaszthatatlan a nemzeti építészeti stílus vagy kifejezésmód megteremtésére tett megújuló erőfeszítésektől. Ez azonban nem szükségszerű velejárója a regionalizmusnak általában; s az irányzat nemzetközileg legkiemelkedőbb teoretikusai, mint Kenneth Frampton1 vagy Christian Norberg-Schulz2 sohasem fordítottak különösebb figyelmet a nemzeti formanyelv Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már anakronisztikusnak számító kérdésére. Ami az építészet gyakorlatát illeti, Asplund vagy Lewerentz már a század húszas éveiben sem keresett „svéd nemzeti stílust”. Nálunk is szükség lenne erre a fajta regionalista gondolkodásra, amely szólamok helyett az adott hely geográfiai adottságai, története és a városkép, illetve építészeti forma között keres összefüggéseket, s ellenáll az építészeti divatgyárak diktatúrájának. Az elméleti alapok nem hiányoznak, ezt bizonyítják pl. Schneller István3 lapunkban is közölt tanulmányai. A kapcsolat megteremtésére teória és tervezés között azonban alig történt kísérlet. Ezért is érdemel figyelmet egy olyan építész munkássága, aki figyelmének központjában a „hely”, a toposz áll, illetve a hely (amennyiben ez lehetséges) kulturális kódoktól megtisztított, filozófiai értelmezése — s a megfigyelések hasznosítása az építészeti tervezésben. Magyar Péter, aki korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen, Nigériában és Delftben oktatott, 1980 óta az Egyesült Államokban él és jelenleg a Pennsylvania State University professzora, illetve építészeti karának vezetője. Nem tartozik a sokat író, annál inkább a rajzoló építészek közé. Szándéka, hogy grafikai tanulmányaival felhívja a figyelmet „az építészeti tervezés deverbalizációjának lehetőségére, sőt szükségességére”. E tanulmányok a nyolcvanas években jelentek meg, amikor Magyar Péter az Aubum University építészeti iskolájának professzora volt Alabamában.

Fotó: Herczeg Tamás - Kisbajom, ravatalozó
Forrás: Magyar Építőművészet 1993. 1.

Nincsenek megjegyzések: