2016. július 24.

Bun Zoltán: Építészeti gondolkodás az analóg és a digitális világ határán

Az 1970-es években a ”nyugati gondolkodás” középpontjában olyan modernizmus-kritikák álltak, melyek már nemcsak az időben visszafelé fejtették ki ellenálló tevékenységüket, hanem saját korukat, a posztmodernné váló világot is távolságtartással próbálták kezelni. El akarták kerülni a modern egyetemességre, teljességre való törekvését, zárt, logikus, hierarchikus modellekben való gondolkodását, de az erre cinikusan reagáló, az ellentéteket hangsúlyozó, az elit/köznapi kettős kódjával kétes népszerűségre törő modern utáni elképzeléseket is. Ilyen megközelítéssel a jellemzően a francia filozófiai területen uralkodó különbség- vagy differenciaelméletek éltek, melyek (részben 1968 céljai, a gondolkodást felszabadítani akaró törekvései mentén) a merev, rögzített rendszerek ellen érveltek; a típusok, minták által kötelezően előírt azonosságok helyett a különbségekre és az azok közötti állandóan változó viszonyrendszerekre helyezték a hangsúlyt.

Kelet-Közép-Európából nézve nem lehet ugyanakkor szó nélkül elmenni amellett a tény mellett, hogy az itt – a nyolcvanas évek végén – bekövetkező történelmi-politikai változások szintén nem kis szerepet játszottak abban, hogy a posztmodern életérzés vagy legalábbis az a bipoláris fajtája, mely eladdig meghatározta a nyugati félteke kultúráját és kapcsolatait, megszűnt létezni. A korábban három részre tagolt glóbusz egy csapásra kétrétűvé vált, a nyugat, a kelet és a kihasználtak szembenállása az ígéretes koncepció szerint fejlettek és még-épp-elmaradottak kölcsönös segítségnyújtására finomodott. Az utóbb, az ezredfordulóra nyilvánvalóvá váló problémák is innen eredeztethetők: egyfelől a kapitalizmus egykor volt mérlegnyelv-párjának, a szocializmusnak megszűnésével az alternatív rendszer lehetősége és a farkaséhes tőkét visszafogó erő is elhalt. Másfelől: az új világrendben a fejlettek már a posztmodernből akartak kilépni, míg az elmaradottak – kis túlzással élve – még csak a premodernből. A ”nagy egyesülés” következtében nemcsak a nyugat tört be, hanem a kelet és a harmadik világ is ki, mindenki a maga lezárt skatulyájából, és az így létrejövő végtelen pluralizmus, sokszínűség az egy és igaz kronológia megszűnését, a ”történelem végét”, a politika, a gazdaság, a társadalom, a kultúra és az építészet bizonyos szintű egymásban való feloldódását hozta magával. A szép új világban már nem léteztek elrendelt, mintának szánt ideák, hanem az egyediség, a szingularitás, a különbség megjelenítése vált céllá: az alternatív életformák, gondolkodásmódok, másságok elfogadása.

Forrás: Építés-Építészettudomány 37 (3-4) 2009, pp.: 383-387
Kép: Zaha Hadid: Plan One-North, Szingapúr,
http://www.urbanarchnow.com/2012/05/constructivism-modernism-part-1.html?view=timeslide
A tanulmány PDF-ben /43 KB/

Nincsenek megjegyzések: