1937-ben jelentette meg Heinrich Zimmer heidelbergi tudós A hindu templom
szimbolikájához című tanulmányát.1 Ebben a következőket olvassuk: „Az épületek nem
igénylik, hogy bármit is elképzeljünk: funkciójuk kimerül abban, hogy egy belsőt
elkülönítsenek egy külsőtől, és egyszersmind megóvják azt. De a hindu templomok [lényege]
nem merül ki ebben a célszerűségben: ábrázolásokként [Schilderungen], előképek
másolataiként jelentést [Sinn] hordoznak” – vagy, hogy az alábbiakban még megalapozást
kívánó megfogalmazást megelőlegezzük: olyan műalkotások, melyek az ábrázoló művészethez
tartoznak. „Mahabalipur kősziklából kifaragott templomai, így közöttük Dhararaja-ratha (7.
századi) temploma (47. kép) a maga sokemeletes, sziklából kifaragott, ernyőszerű
[Doldenstande] tetőzetével, egymás fölé rétegezett dekoratív épület- és tetőzónáival,
melyeknek patkóíves ablaknyílásaiból üdvözültek (ghandarva) tekintenek ki: mindez egy
teraszos mennyei város plasztikus ábrázolása, azon isten túlvilági szférájában, melynek kultikus
képe alant a cellában található. Az ilyen templomokat rathának (avagy vimanának), azaz
szekérnek nevezik. Lebegő szekérvilágok, melyekben az istenek és a hozzájuk fölemelkedett
üdvözültek lakoznak, azon lakhelyek mintája szerint, melyekkel a védikus bevándorlás
korszakában a vándorló árják Indiába érkeztek. A sziklából faragott avagy faragott kövekből
emelt, szekérszimbolikát tükröző templomok mellé, ezek mobil testvéreiként állíthatók azok a
gigantikus fa felvonulási szekerek, mozgó épületek, melyeket az ünnepek alkalmával mint
megannyi faragott frízzel és szoboralakkal teljesen beborított templomot fellelkesült
zarándokok serege vontatott.”
Ha Zimmer szerint egyrészről „a világszekér eme régi leltári darabja” a védikus-árja vallás
hozzájárulása „az őt befogadó későbbi hindu-indiai keverékvalláshoz, másrészről Meru, a
centrális világhegy (zikkurat-templomokon felismerhető sumér-babilóniai képzetével rokon,
45. kép) ideája viszont az árja bevándorlást megelőző korszak óindiai kozmológiájából ered.
Ez utóbbi a hinduizmus összindiai panteonjába az egyetlen hegy körül teraszosan elterülő
isteni paradicsom előképeként talált utat.”
Forrás: Endrődi Gábor (szerk.): Szöveggyűjtemény a művészettörténet-írás történetéhez,
Budapest, ELTE BTK Művészettörténeti Intézet, pp.: 238-253.
Forrás: http://arthist.elte.hu/TAMOP_412/3_1_antologia.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése