2016. július 13.

Jankovics Marcel (et al.) : Jelképtár

Alapvető ​kézikönyv megírására vállalkozott a négy szerző: mintegy félezer címszó segítségével kalauzolják végig az olvasót – támaszkodva az összehasonlító mitológia, a néprajz, a vallástörténet és a szimbólumkutatás legfrissebb eredményeire – jel- és képvilágunk sokszor áthatolhatatlan erdejében. A lexikon közel ötszáz szócikke felöleli a legelemibb ábrázolások, a primitív kultúrák, a népművészet képnyelvét, és eligazít a nagy civilizációk művészeti, vallásos és tudományos kultúrájának – mára sokszor megfejtendő talánnyá vált – jelkészletében. A szerzők – és ez egy úttörő jellegű hazai kézikönyv esetében több mint indokolt – külön is gondot fordítottak a magyarság szellemi hagyományának, jelképi örökségének bemutatására és feltárására.
Forrás:
https://moly.hu/konyvek/hoppal-mihaly-szemadam-gyorgy-nagy-andras-jankovics-marcell-jelkeptar

Másfél évtized nem túl jelentős idő a jelképek évezredes életében, de a Jelképtár első kiadásának megjelenése után szinte divatba jött a jelkép-könyvek, lexikonok megjelentetése széles e hazában. Azt mondhatjuk, hogy a jelképkutatás reneszánszát éli, s ez a tény már önmagában is indokolja, hogy felújítsuk, kibővítsük ezt a mára alapművé vált könyvet. Első megjelenése óta meglepően sokan és sokat használták, különösen a rajzokat. Sokszor hivatkoztak a szócikkekre, az illusztrációk pedig rendre feltűntek a különböző kiadványok lapjain – azt mondhatjuk, közkinccsé vált a kötet. A szerzők évek óta készülnek egy új, bővített és javított kiadás elkészítésére. A hetedik kiadásban nem változtattak a kötet szerkezetén, csak új címszavakkal egészítették ki az anyagot, emellett több mint kétszáz új képpel lett gazdagabb a szótár, ami így – új, aktuális címszavakkal és képekkel kiegészítve – méltó utódja egy klasszikusnak.

Fotó: http://erdely.ma/ujkepek/2013/12/nagy/9321823.jpg
Forrás: https://www.libri.hu/konyv/hoppal_mihaly.jelkeptar-1.html

Nincsenek megjegyzések: