Időkelepcében vagyunk. Késve mind az öneszmélésben, mind a külső eszmerendszerek hazai alkalmazásában. A nyomkövetés életmóddá vált a politikában és az építészetben. Előbb a modernizmus, majd a posztmodern, ma még a regionalizmus, holnap valami holland… Lelkes fordítók segítségével érkezik országunkba az építészetelmélet. Örvénye újabb és újabb fogalmi disputákat kavar, miközben az építészet lényegi dimenziója elhomályosul. Maradt-e saját út számunkra?
Nehéz lenne elválasztani a hazánkra borult ködfelhőt az északi félgömb egészét beterítő globális viszontagságoktól. Nemzetközi követelésektől hangos éghajlatunk a távlati közös célok világos megfogalmazásának hiányától szenved. Egy-két tetszetős rigmus szárnyra kap: most az ökót ekhózza a világgazdaság kiürült csarnoka. A fenntartható fejlődésért hozott ideges intézkedések sorának vagyunk tanúi. Újdonságként hallgatjuk ezeket, mintha az újrahasznosítás, az energiahatékonyság és fenntarthatóság feltételei nem lennének eleve adottak a népi építészetben. Esztétikai viták kerekednek hely és identitás kapcsán, mintha nem ismernénk a manufaktúra, az építőhagyomány fogalmát és gyakorlatát! Mit takargat a regionalizmus óvatossága?
Forrás: Régi-Új Magyar Építőművészet 2012/2, pp.5-6
http://meonline.hu/archivum/archivum_2012_2/hazai-elohang-a-regenerativ-epiteszet-korszakahoz/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése