2018. március 5.

CAD Monkey

Állati nagy különbség van aközött, hogy valaki ért a számítógéphez, vagy beáll droidnak, mondjuk a Bachmann Peti irodájába - róla később. Addig is, megosztanék arról néhány dolgot, hogy miért nem érdemes az átbukdácsolt egyetemi évek után cadhuszárnak – vagy ahogy bájos anglicizmussal hívják: CAD Monkey-nak szerződni.  Még akkor sem, ha nyilvánvaló: számítógépes ismeretek nélkül ma lehetetlen elhelyezkedni.
Azt hiszed, hogy tartalmas meló a feldolgozás, pedig nem az. Meglátod majd: mihelyst abbahagyod az egyetemet, az idő homokként folyik ki a kezedből. Lekoppan tíz év, mire észbe kapsz, hogy az utolsó strukturált emléked a múltból a diplomázásod volt. No, ezt az időt csak még jobban összemossa a számítógépes feldolgozás, mivel abban egymásra torlódnak a napok, a reggelek és az éjszakák.
A munkaidőben végeztetett feldolgozás ugyanis rettenetesen időigényes, folyamatosan azt fogod tapasztalni, a többiek már rég hazamentek, Te pedig még mindig ott szívsz a tető-összemetszésekkel.
Elhülyülsz. Egy idő után nem inspirál semmi, hogy képezd magad, vagy ha inspirálna is: nem lesz rá időd. Újság nem lesz a kezedben, könyvet nem lesz erőd olvasni, mert a főnököd azt fogja lesni, mikor leszel már kész. Ráadásul ne feledd: nem épp kreatívnak vettek fel.
Ezért kimaradsz az érdekes feladatokból. Tervezést nem fogsz kapni, a renderek nyalogatása miatt az új melót - legyen az akár csak egy kilátástalan ötletelés – is másra fogják bízni.
Először talán relax, hogy üvölt a füleden a zene, de azután hirtelen nem lesz az. Az egyébként is elszigetelt munkád mellett, ha a fejeden van a füles, még jobban eltávolodsz a kollégáidtól. Villámgyorsan elkönyvelnek annak, ami vagy, vagyis droidnak, így idővel esélyed sem lesz arra, hogy kapcsolatokat építs. A zenéket ráadásul el lehet unni. Nincs az a mennyiség – nekem pont fél terrabájt van itthon – ami ne lenne egy idő után redundáns.
Kimaradsz mindenből. Ez a munka monoton, a textúrák problémáján túl pedig egy pillanatra sem asszociatív. Míg a többiek vidáman beszélgetnek majd arról, hogy kinek, miről, ki és mi jutott az eszébe, addig te csak bambán bámulod a monitort, mert a kitöltésekről semmi sem jut az eszedbe. Legfeljebb csak újabb kitöltések.
Ez a meló alapvetően igazságtalan. Ha a többiek kétdében tolják, akkor valószínű, hogy nálad fog kiderülni, hogy a lépcsőpihenő kettévág egy budit, hogy a tetőtéri szobába nem lehet bemenni, hogy egy félszinteltolásos háznál egy szintre került a garázs meg a nappali, meg egyáltalán az, hogy valaki nagyon benézte a tereplejtést. Noha nem te leszel papíron a tervező, az összes apróságot – kezdve azzal, hogy a pince, a földszint meg a tetőtér nem stimmelnek méretben - Te fogod megoldani, miközben a kredit másé.
Megszűnik a magántered. A főnököd állandóan a nyakadon fog ülni újabb és újabb nézeteket kérve, újabb és újabb részleteket módosítva. Egy idő után azt fogod észrevenni, ugyanazt a pár beállítást rendereled újra és újra, mert a főnök nem tudja eldönteni, hogy mediterrános cserepet, vagy inkább kúlos fémlemezfedést akarjon… mondjuk kék Lindabból.
Egyedül vagy. Senki sem tud majd segíteni, hisz téged ezért vettek fel. Senki nem dolgozik majd a kezed alá, senki sem érti majd a problémáid, hisz a probléma megszüntetése épp a te dolgod lenne. Emiatt aztán még többet és még elszigeteltebben fogsz melózni.
A késésért te leszel a hibás, senki nem fogja elismerni, hogy a kollégáidnak hamarabb és pontosabban kellett volna a terveket előkészíteni.
A munkaadód ráadásul nem ismeri a szofvert. Számára minden csak egy kattintásnak tűnik és nem leszel képes elmagyarázni neki, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Ráadásul, ha az Autocadba ásod bele magad, akkor az irodában Archicad lesz, ha pedig Archicadbe, akkor garantáltan Nemetschek, esetleg Revit. Márpedig az a program tényleg nagy szopás. Lehettél penge Cinema 4d-ből, ígérheted azt, hogy a legfaszább vizuálokat fogod rittyenteni, az igazán tünci melókat kiszervezik a profikhoz és te maradsz valahol a társasházak szintjén.
Akárhogy is: a tápláléklánc legaljára kerülsz. Persze ha önállóan, profiként vágsz a bizniszbe: az egész más. És ez a más az, hogy elhiszed magadról, hogy művész vagy. Akár egy fotós. Tisztában leszel azzal, hogy más az, amit a szemed lát és mást, mint amikor az képpé válik. Kikottázod magad az Instagramon közölt építészeti fotókból, gourmet leszel a Pinteresten, de kurva gyorsan kiderül, hogy pusztán eszközökkel zsonglőrködsz, amikor létrehozod a képet. Lehetetlen időjárási körülmények: négy irányból sütő nap és felhúzott árnyékok; lecsavart csúcsfények és porszemcséken kirajzolódó napnyalábok; csíkot húzó féklámpák és tükröződés; a háttérben kitörni készülő vihar és naplemente. Meg tintakék árnyak és alkonyi egek, amennyit a csak elbír a monitor: a nap egyetlen olyan pillanata, amikor elképzelhetőek egyáltalán azok a kiegyenlítettségek, amelyeket a renderek sugallnak.
A lényeg: profiként nem csak elhülyülsz, de giccses is leszel. Szükségképp fogsz menetelni az épp lejáró szavatosságú képdivatok mögött. Ráadásul szanaszét torzítod azt a kevéske képi ízlésedet is, amelyet az egyetem alatt felszedtél - és most fogadjuk el munkahipotézisként, hogy Janáky Istvánnak nem volt igaza. Vagyis az ízlésed nem veled született, hanem tanult: éppúgy művelheted, mint ahogy tönkre is teheted.
Ezzel együtt a CAD Monkey-ségnek van egy rendkívül fontos, az oktatás-szervezésben közvetlenül hasznosítható tanulsága, mely tanulság éppígy megfogalmazható egy új építészarchetípus, a CRAFT Monkey kapcsán is. Róla fog szólni a következő írás.

A szöveg ötletét a Young Architecten megjelent http://www.youngarchitect.net/12-reasons-to-refuse-to-render/ című bejegyzés adta. Ez azóta eltűnt, az írás most az Archdaily-n a https://www.archdaily.com/19360/12-reasons-to-refuse-to-render link alatt olvasható

Nincsenek megjegyzések: