Frances
Yatesnek igaza van. A szakembereken kívül kevesen tudják, hogy a görögök, más
művészetek mellett, kitalálták az emlékezés művészetét is.1
Valószínűleg még kevesebben ismerik fel, milyen fontos szerepet játszott ez a
művészet az európai kultúra kialakulásában és legkidolgozottabb formái
némelyikének megfogalmazódásában, egészen a XVII. század elejéig.
Hogy
az emlékezés művészetét így elfelejtették, annak több oka van.
Először
is, az emlékezés művészete titkos művészet; nem beszélve azokról a mágikus és
okkult formákról, amelyeket a középkorban vagy a reneszánszban felvehetett, ez
mindenképpen egyfajta művészet, techné, amely a róla szóló elméleti vagy
pedagógiai fejtegetésektől eltekintve, belső művészet marad: invenciói nem a
szemhez szólnak, még akkor sem, amikor csupán az emlékét teszik lehetővé annak,
amiről beszélünk vagy amit megmutatunk. Eredetét tekintve az emlékezés
művészete a retorikához kapcsolódik: hogy emlékezzen beszédeire, az ókori
szónok épületeket, építményeket képzelt el, amelyekben „emlékhelyek" -
latinul loci, görögül tópoi - különültek el; ezekbe az
„emlékhelyekbe" meghatározott sorrendben képeket helyezett el, amelyekhez
gondolatok - res - vagy szavak - verba - kapcsolódtak. Az ilyen
módon emlékezetébe vésett beszéd elmondásakor a szónoknak csupán mnemonikus
építményéhez kellett fordulnia: „mindent a helyén" talált, ezzel a
módszerrel újra megalkothatta érveinek láncolatát.
A
Memória a Retorika öt részének egyike volt, a megismerés eszköze és kifejezése.2 A tanulmány PDF-ben /72 KB/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése