Vitruvius: Tíz könyv az építészetről

Ha igaz Alfred North Whitehead angol filozófus bon mot-ja, amely szerint az egész európai filozófia nem más, mint egy sor Platónhoz fűzött lábjegyzet, akkor ez kétszeresen igaz Vitruvius és az európai építészetelmélet kapcsolatára. Vitruvius hármassága a szépségről, tartósságról és célszerűségről olyan imperatívuszként jelentkezik, amelynek érvényességét- úgy általában - nehéz vitatni. Az ok, amely miatt a mai napig vitára ingerlő a venustas, firmitas, utilitas szentháromsága, az nem más, minthogy koronként meglehetősen eltérő nézeteket vallottak – hogy csak a legkézenfekvőbbet említsük – a szépség mibenlétéről. Amennyiben Vitruvius fogalomrendszerét egy olyan hokedlihez hasonlítjuk, amelynek három lába egyenlő távolságra áll egymástól, ideális esetben rendkívül stabil bútort – esetünkben építészetdefiníciót kapunk. A kihívás azonban épp abban állt, hogy időről időre elmozdultak e lábak, vagyis felborult a vitruviusi fogalomhármas első látásra egyensúlyban lévő rendszere. A konstruktivizmus építészetében a szépség és a tartósság váltak csaknem egymás szinonimájává; a funkcionalizmus pedig majdhogynem a célszerűséget határozta  meg a szépség definíciójaként. A fő fogalmak bizonytalanságán túl – ami, hangsúlyozom, épp ezért adott kellő bíbelődni valót adott későbbi kommentátorok számára – éppily megkerülhetetlen a Tíz könyv formai egysége, belső felépítése, az egyes szakaszok szerkezeti rendje. Minden könyvet előszó vezet be, ezeket Vitruvius pedig az imperátor megszólításával, és/vagy egy történettel  kezdi, amellyel legtöbbször az építész, de leginkább saját személyének, illetve művének fontosságát hangsúlyozza. Különösen plasztikus Deinokratész esete.

Amikor Nagy Sándor lett a világ ura, Deinokratész, a makedón építész elhatározta, hogy kihallgatást kér az uralkodótól. Bízott ügyességében és elképzeléseiben, felkerekedett hát, hogy személyesen találkozhasson a királlyal. Az udvaroncok emberségesen fogadták, de ajánlólevelei segítségével sem tudott túljutni rajtuk. Megelégelve a várakozást, Deinokratész maga vette kezébe sorsát. Nagy termetű, tekintélyes arcú és jó alakú ember volt. Bízván a természet eme adományaiban, mezítelenre vetkőzött, testét olajjal kente be, fejére nyárfa koszorút tett; bal vállát oroszlánbőrrel fedte be és jobbjában bunkót tartva járult a király széke elé, amikor az bíráskodott.
Hogy értsük: a csávó tehát ott áll egy szál faszban, csöpög az olajtól és úgy néz ki, mint egy Herkules-imitátor Macedónia-alsón. Ez tényleg rajul mutathatott.

E szokatlan látvány magára vonta Sándor figyelmét; maga elé rendelte őt. Deinokratész bemutatkozott és előadta tervét: Athosz hegyét alakította volna egy férfi szobrává, egyik kezében hatalmas várossal, a másikban pedig áldozati csészével, amely a hegyből eredő folyók vizét összefogva, vízesést zúdított volna a tengerbe. Sándornak tetszett az ötlet, csakhogy nem voltak földek a város környékén, ezért ellátása csak tengeri szállítással lett volna lehetséges. „Úgy vélem – mondta –, hogy ha valaki arra a helyre vinne telepeseket, kétségbe vonnák józanságát.” Noha Sándor elvetette a helyet, Deinokratész nek állandó helye lett mellette. Az építész Egyiptomba is követte a királyt, és amikor itt Sándor figyelmes lett egy természettől védett kikötőre, kiváló piachelyre, körül pedig a termékeny gabonaföldekre és a Nílus hasznára, neki adott parancsot a róla elnevezett Alexandria felépítésére.

Hogy mi a tanulság? Egy építész nem elég, ha tehetséges, de az se, ha szép, bár ez nem árt: értenie kell a marketinghez, önmaga – beh ronda szó is ez – menedzseléséhez is.

Az efféle – görcsökről és kisebbségi komplexusoktól bőséggel árulkodó, ámbátor meglehetőst szórakoztató – történetek mellet a tartalmi ellentmondások és fogalmi tisztázatlanságokkal együtt is afféle teljességet ígér Vitruvius, mely teljesség a mai napig hivatkozási alappá teszi a hagyományos építészetcsinálás diskurzusaiban és az építészképzésben. Vitruvius teremti meg a polihisztor építész alakját, aki „írástudó”: ért a történelemhez és a filozófiához, a zenéhez és a színházhoz. Ma már ez nem tűnik fel, de az építészet szerepével és fontosságával kapcsolatos képzeteink éppúgy Vitruviusig vezethetők vissza, mint ahogy a hellyel, a régióval és - jelentsen ez akármit is: az építészeti alázattal kapcsolatos ideáink is tőle származnak.    

Egy link, amely segíthet a tájékozódáshoz, de innen hiányzik Hajnóczy Gábor remek előszava.

A teljes könyv PDF-ben /94 MB/
Kép: Vitruvius Caesar előtt - Wikipédia.