2015. július 24.

Christopher Alexander: Az építés időtlen útja

Az ember és épület közötti kölcsönhatás mélyről jövő. Minden részletnek jelentése van. Minden részlet megértésre talál. Minden részlet személyek tapasztalatán alapul, és megfelelő formát ölt, hiszen lassan gondolták ki, és mélyen átérezték. Mivel a minden részletre kiterjedő kölcsönösség mélyről fakad, minden helyszín sajátos karaktert kap: lassan elkezdi visszatükrözni az emberi helyzetek sokféleségét. És ettől a város életre kel. A működő minták életben is maradnak, mert az emberek, akik használják, egyben próbára is teszik őket.

2015. július 23.

Christopher Alexander: The Timeless Way of Building


Christopher Alexander 1979-ben jelentette meg az Építés időtlen útja című könyvét, amely az ismétlődő mintázatokon alapuló tervezéselmélet alapjait rakta le. Noha az Építés... a Pattern Language című monumentális könyv után jelent meg, mégis, inkább tekinthető annak előszavának. A mű rendkívüli hatást gyakorolt elsősorban az építészeti- és a digitális tervezés világára. A könyv központi eleme a meg nem nevezhető – név nélküli – minőség, mely minőség racionalizálhatatlan, mégis megragadható módon jelenik meg épületeinkben. Ha valaki csak a dőlttel szedett mottókra koncentrál, a majd’ hatszáz oldalas könyv elolvasható egyetlen óra alatt is. A szöveg szabadversekhez hasonló poétikája alkalmanként vallási művet idéz: ezért is tartják sokan Christopher Alexander művét építészeti példákkal illusztrált filozófiának.

2015. július 22.

Christopher Bollas: Építészet és tudattalan

Érdekes módon az építészet világa (az épített emberi környezet szándékos átgondolásának tágabb értelmezése) és a pszichoanalízisé (a tudattalan szellemi élet tanulmányozásának helyét és értve ez alatt) metszi egymást. Egy épület végső soron az emberi képzeletből származik, olyasfajta dialektika révén, amelyet számtalan egyéb tényező is befolyásol - az épület meghatározott funkciója, viszonya a környezetéhez, a funkcionális lehetőségei, művészeti vagy formatervezési célkitűzése, a megrendelő vágyai, a várt nyilvános reakció és sok egyéb tényező, amely az épület pszichikai szerkezetét alkotja.

2015. július 21.

Bice Benvenuto: Nápoly, a feje tetején álló város

A pólyába kötözött gyerekekről
Ó, tengeri városok, látom polgáraitokat, úgy a nőket, mint a férfiakat, ahogy karjaik és lábaik szoros kötelékével olyan népekhez vannak láncolva, akik nem értik a ti nyelveteket, így magatok közt önthetitek ki fájdalmatokat és elveszett szabadságotok bánatát, könnyes sírással, sóhajtással és panaszokkal, mert aki benneteket megköt, nem ért titeket, és ti sem értitek őt.
Leonardo da Vinci: Codice Atlantico, 145

2015. július 20.

Klein Rudolf: Összetettség és ellentmondás a modern építészetben


E cikk címe utalás Robert Venturi Contradiction and Complexity in Architecture című könyvére, mely vízválasztót jelentett a modern építészet eszmevilágában. A hatvanas évekig ugyanis a teoretikusok nemigen foglalkoztak az említett fogalmakkal. Ha hallgatólag is, de az építészetet - különösen a modernet - ellentmondásmentes rendszerként fogták föl. A modern építészet úgy vonult be a köztudatba, mint egy, a végsőkig racionális, már-már a művészet köréből is kilépő, főképp mérnöki vagy legalábbis mérnöki szellemtől áthatott diszciplína.
A szakmai köztudat jelentős része a korai modern építészetet egy ilyen szigorú szakasznak tekinti, és úgy véli, hogy a lazítás csak a giedioni harmadik nemzedékkel vette kezdetét, amikor is Utzon, Saarinen és a többiek megkíséreltek kilépni az ortogonális rendszerből. Tézisem szerint azonban a korai modern építészet minden látszólagos racionalizmusa és metaszisztémára való törekvése dacára sokkal ellentmondásosabb, összetettebb és fragmentáltabb volt, mint akár az azt megelőző történelmi építőművészet, akár az azt követő második világháború utáni modem építészet.

2015. július 19.

Armand Puig i Tàrrech: Gaudi és a Sagrada Família

Az 1953-es születésű szerző katolikus pap, a katalán teológia professzora. 2013-ban a Typotex Képfilozófiák sorozatában magyarul megjelentetett kötet Gaudí koncepcióját és a kereszténymisztikát interpretálja. A szerző kőbevésett látomásként Victor Hugóval szólva: gránitbibliaként tárgyalja a templomot, amelynek az elmúlt években fejezték be a főhajóját. A kötet szándéka szerint arra készíti fel az olvasót, hogy a templomba érkező zarándokoknak közvetítse Gaudí békelátomását, egyház- és bibliaeszményét. a könyv inkább tűnik vallási műnek, semmint építészetének, ezzel együtt a második fejezet bemutatja Gaudít építészként is. Ahogy Szegő György fogalmazta, bemutatja „az embert is, aki azt mondta, amikor Európa legnagyobb bazilikája befejezésének kérdésével zaklatták: „az ügyfelemnek nem sietős”. Most a város és az egyház azt tervezi, hogy az épületet – lényegében a még épülő központi tornyot – 2026-ra, az építész halálának centenáriumára befejezi.”

2015. július 18.

Aldo Rossi: A város építészete



Aldo Rossi 1966-ban jelentette meg a L'architettura della citta című könyvét, amelyben a várost mint objektíven létező, az ember történelmét hordozó alakulatot vizsgálja. Műtárgynak tekintett várost két csoportra, az egyedi épületek és a lakóépületek csoportjára osztja fel. Elméletének központi tézise, hogy a város folyamatos alakulásába ékelődve, mintegy annak mélyrétegéig beágyazva föllehetőek azok az elemek, amelyek ellenállnak a változásoknak. A városok módosuló képét a maga teljességében – tartósságuknak köszönhetően - a város emlékművei tükrözik. „Az emlékművek – írja Rossi a bevezetőjében – az építészet eszközeivel kifejezett közös akarat jelképei; elsődleges elemekké válva szilárd pontok a város dinamikájában.” A szöveg – lehet, hogy csak általam felfedezni vélt ellentmondása az, hogy két bekezdéssel korábban Rossi még úgy érvel, hogy az építészet az emberek életének helyhez kötött színterei, és a házak változásai e mindennapi élet lenyomatai. Pontos a megállapítása, hogy a város emberek sokaságából áll, ám bizonytalan az, hogy miért az emlékművek – városi műtárgyak – lennének azok, amelyek a városlakók egyéni környezetével összefüggő, állandó rendet képviselnék, miközben a firenzeiség, párizsiság vizsgálatánál a cselekvéstípusok hatása éppily meghatározó. Aldo Rossi ezeket a cselekvéstípusokat azonban a városi műtárgyak használati rítusaiként definiálja, ez pedig megnyitja az utat az emlékművek jellegzetességadó szupremáciája felé.