2015. április 12.

Tom Wolfe - Bauhausból búgatóba


Tom Wolfe az újzsurnalizmus egyik legfontosabb képviselője – Hunter S. Thompson mellett pedig megteremtője – 1981-ben írta meg az építészek és a kritikusok által is rendkívül komoly szkepszissel fogadott művét, a Bauhausból búgatóba című nagyesszét. A szöveg tematikai előzményét a Festett malaszt című 1975-ös pamflet jelentette, amelyet úgyszintén kritikai össztűz fogadott. Egy gyűjteményes kötet és az Igazak című – az amerikai űrhajózás hőskoráról szóló – dokumentumkönyv után – a Festett malaszt által kiváltott botrányon is felbuzdulva jelentette meg a „Bauhaus” mikrotörténeti összefoglalóját.
A kötetről Frederic Jameson nem csak tartalmát tekintve nyilatkozott elítélően, de - a többségi véleménnyel szemben – még nyelvi minőségét is vitatta. Kenneth Frampton építészettörténet-könyvében ugyancsak távolságtart óa szöveggel: leginkább csodálkozásának adott hangot, amikor szembesül azzal a gyűlölettel, amelyet Wolfe érez a modern építészettel szemben. Paul Goldberger építészkritikus rokonszenves eleganciával adta át magát a szöveg káprázatának, ám ő is a pontalanul megírt építészettörténet, az indulatos kritika és a szellemi tartalom nélküli esszé határmezsgyéire száműzte a könyvet.
A „Bauhaus” ma leginkább egy szerethető magánrecepció-történet, amely azt a folyamatot dolgozza föl, ahogy – a szerző állítása szerint – az 1932-es MOMA kiállítás felfüggeszteti a natív amerikai építészeti hagyományokat, Frank Lloyd Wrightot pedig a perifériára szorította. A szöveget három évvel később, 1984-ben fordította Bartos Tibor magyarra. Hazai megjelenése nálunk egybe esett a posztmodern első szárnypróbálgatásaival, így az esszé modernizmus-ellenessége egyaránt kedvező fogadtatásra talált a Makovecz Imre körül szerveződő organikusoknál, valamint az akkori mesteriskolás generációnál is, akik úgyszintén folytathatatlannak ítélték a szocialista modernizmus hazai hagyományát.

2015. április 11.

Dédi


Akár a veszett farkasok. Anyai ágon ilyenek voltak nálunk a nők a családban. Közöttük legkeményebb pedig a dédi. Akkora gyűlölet áradt belőle, hogy el sem tudom képzelni, miféle rémségek történhettek vele. Azok lesznek ilyenek, akiket már gyermekkorukban tönkretett egy abúzus apa, alkoholista anya, vagy egy bűnös szerelem. Mintha vérfertőző testvérvonzalmának átkát kellett volna két kezével elkaparnia. Mintha házasságával rejtegette volna bűnben fogant gyerekét.

2015. április 9.

Hülyéből tényleg sok van


Olvasni, könyvek, gondolkozni, mit, miért, hogyan? Vagy csak képeket nézegetni, videókat nézni, bambulni, nem gondolkozni, másolni? Te melyik táborba tartozol? Voltál már építészeti könyvesboltban? Ismered az Architektúra sorozatot, egyáltalán érdemes ismerni? Le Corbusier? Persze, ismerem, ki ne ismerné? Modulor, csandigár, L’ünité, egyéb házak! De mit akart igazából mondani Corbü? Egyetértünk vele, egyetértünk a szupersztár Mies van der Rohe-val, egyetértünk a Mies-t "másoló" Koolhaas-szal, vagy a Koolhaas tanonc BIG-gel?
Mit akarnak, akartak egyáltalán ezek az emberek? Tudjuk-e valójában, hogy melyik építész milyen hitvallással dolgozott? Egyetértünk azzal amit akartak, képviseltek, vagy egyszerűen csak “szexi” amit csináltak, a többi meg mindegy? Nektek vannak olyan építész példaképeitek, akikkel leülnétek beszélgetni az életről, hitvallásról, értékrendről? Nekem vannak, de azt hiszem, semmiképpen sem a „NAGY”-ok. A gazdasági válságnak mi köze van a sztárépítészekhez? Az archidaily csillivilli házainak mi köze van a társadalom nagy részéhez? Te is tudnál úgy élni, mint egy-egy „üvegkocka” tulaja?
Olvassatok a sorok között, üljetek le és gondolkozzatok, alakítsátok ki saját világképeteket, és saját értékrendetek alapján döntsétek el, hogy egy építész „jó”-e vagy sem, ne a trendek sodrában lebegjetek a kaka tetején.

Komlósi Bence
MSc Arch BME Budapest
MAS Housing ETH Zürich

2015. április 8.

Zoboki-Demeter és Társaik: Művészetek Palotája, 2005


Fotó: Bujnovszky Tamás
A hazai kortárs architektúra örömteli, ugyanakkor felettébb ellentmondásos pillanataként kell számon tartanunk a Zoboki-Demeter és Társaik – ahol a társakként ebben az esetben olyan nagy nevű építészek is jegyzik magukat, mint Schüller Ferenc – tervezésében elkészült, Művészetek Palotája névre keresztelt, dél-pesti kulturális központot. Cseppet sem patetikus kijelentés az építészet ünnepének, sőt egyfajta diadalának, így a magyar társadalom diadalának tekinteni ezt a házat, ami azonban nem szabad, hogy elfedje azt a felettébb aggályos városépítészeti, pénzügyi és politikai-befektetői környezetet, amelyben Zobokiék alkotása fogant. Ezt a rendkívül összetett helyzetet jellemezte volna írásom munkacíme, a „kritikai hármas mérce”, amely a jelenlegi építészeti gondolkodásmódunk szerint kiskaput nyitott volna az épület „szép” építészeti megoldásainak, mondván, egy építészeti szakkritika – bizonyos mértékig – elválasztható azoktól a kulturális-emberi tényezőktől, amelyek a ház alakulását kísérik. Dolgozatom tézise pontosan erre vonatkozik. Bármennyire csábító stratégia is lenne ez, esetünkben semmiképp sem célravezető. A fent említett tényezők nem pusztán kísérték, hanem alakították is a ház építészetét, ráadásul az általuk generált természetes szimpátiák és ellenszenvek mellett teremthettek olyan – megengedem, részben manipulált – közhangulatot, amely a hazai építészet öndefiniálása és a jövője szempontjából elengedhetetlen nagyberuházásokra lobbyérdekek mutyizásaként tekint. Ennek, az építészet társadalmi megítélését rendkívül kedvezőtlenül befolyásoló jelenségén túl a Művészetek Palotáját átszövő gazdasági közeg különösebb rosszindulattól mentes puszta léte és Zoboki Gábornak az erre válaszként adott stratégiája olyan architektúrát szült, melyet a háttérben meghúzódó politikai elszánás ismeretében is kritikai elemzés tárgyává kell tenni.

2015. április 7.

Janesch Péter: Széher út 64.

Fotó: Bujnovszky Tamás
2000-ben, amikor még fel sem merült bennem, hogy valaha komolyabban is fogok építészeti prózával foglalkozni, felkérést kaptam egy szöveg megírására, amelynek tárgya Janesch Péter Széher úti villa-átalakítása volt[i]. Nagy rössel vetettem magam a munkába, amelynek végeredménye azonban nagyon nem tetszhetett Janeschnek. A publikációt letiltotta, Csanády Pál az utolsó pillanatban a saját szövegével volt kénytelen helyettesíteni ezt az írást. A kritikát olvasva Janeschnek az jöhetett le, hogy nem értettem meg, hogy miről beszél és ez utóbb persze engem is elbizonytalanított. Egyáltalán nem volt könnyű ugyanis egy olyan házról írni, amelyen az összes megoldás – legalább is látszólag – kíméletlen pénzügyi racionalitás eredménye. Két dolog ötlött föl bennem most, hogy újraolvastam a szöveget. Az egyik, hogy nagyon nem tetszik az a bikkfanyelv, amellyel megírtam. A másik pedig, hogy azért van némi igazságom még annak ellenére is, hogy olyan dolgokat kértem számon Janeschen, amelyeket nem akart felvállalni, miközben elsiklottam afölött, amelyet elvállalt. Nem volt ez nyomasztó teher, de jól esett azzal törlesztenem, hogy az ATRIUM magazin 2005-ben[ii] újrapublikálta a házat. Ezzel a villával egyébként azóta is foglalkozom különböző egyetemi kurzusokon, hol ilyen, hol pedig olyan felhanggal. Node jöjjön a szöveg.

2014. szeptember 24.

WérGidA

Léteznek olyan rejtett, párhuzamos történetek a magyar építészetben, amelyeket nem merünk, vagy nem tudunk elmondani. Olyan indulatokból, félreértésekből, gyakran dühből gyúrt történetek ezek, melyeknek oly sokszor a csipetnyi ordenáré a kovásza. Erre a masszára nem lehet beszélgetést építeni, legfeljebb elbeszélni lehet azt. Ez a blog tehát illegitim monológ, amit a szerző alteregója, WérGidA segítségével képes csak elmondani.

Az apja faszával

Zigány Ferenc ábrázoló geometriát tanított építészeknek és gépészeknek a műegyetemen. A hatvanas évek legendás professzora híres volt szigorúságáról, de még inkább mocskos szájáról. Akkortájt legföljebb tucatnyi lány járhatott egy-egy évfolyamba: feminizmusról kevés szó esett, társadalmi nemről, politikai korrektségről pedig még hírből sem lehetett hallani. Az ábrázoló geometria pedig - bármennyire szeretnék még ma is elhitetni - sohasem a térlátás fejlesztéséről szólt.