2016. november 24.

Radnóti Sándor: Jó ízlés, rossz ízlés

Az ízléssel kapcsolatban forgalomban van két közhely. Az egyik szerint mindenkinek megvan a maga ízlése. Ez azt jelenti, hogy minden ízlés szubjektív. A másik közhely talán még ismerősebb, sokan latin közmondásként is ismerik. De gustibus non est disputandum - az ízlésekről nem lehet vitatkozni. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki tartsa meg magának az ízlését, hogy ne beszélgethetnénk arról, ami tetszik vagy visszatetszik nekünk. Nem azt jelenti, hogy ne cserélhetnénk ki ízlésítéleteinket, sőt éppen ezekre az esetekre tartogat egy bölcsességet, azt ugyanis, hogy az ízlés kérdéseiben állandóan folyik, de végérvényesen soha nem dőlhet el a vita, vagy legalábbis úgy nem, mint a tudományban, ahol közös, objektív fogalmakat használunk.

Marosi Ernő: Művészettörténet - az emlékezés tudománya?

Mai "művészettörténet" szavunk olyan idegen nyelvű kifejezések - Kunstgeschichte, histoire de l'art, history of art - fordításából ered, amelyek azt jelentik: a művészet története. A kifejezés tehát egyszerre jelenti a tudomány tárgyát és magát a tudományterületet. Lényeges, hogy mindkét szó egyes számban áll: nem különféle művészetekről, hanem a művészetről "mint olyanról", s annak folyamatos történetéről van szó. Ilyen felfogásban először Johann Joachim Winckelmann adott ki könyvet 1764-ben, Az ókori művészet története címmel.

2016. november 5.

Mika Hannulka et. al.: Artistic Research Methodology

"A 20. századi művészet egyik alapvető újdonsága az experimentalizmus, a kísérlet (újra) bevezetése a művészeti gyakorlatba, mely több évtizede ismételten visszatérő diskurzus tárgyává teszi tudomány és művészet viszonyát, a tudományos és művészi megismerés, alkotás, gyakorlat lehetséges kapcsolatainak, a hasonlóságoknak és különbségeknek vizsgálatát.

Majoros Pál: A kutatásmódszertan alapjai

A szerző kapaszkodót nyújt ahhoz, hogy olvasói miképpen készüljenek fel a tanulmány elkészítésére, hogyan készítse el az írásmű koncepcióját, vázlatát, milyen kutatási módszereket alkalmazzon. Összefoglalja a dolgozattal szemben leggyakrabban támasztott tartalmi és formai követelményeket.
Noha a könyvet egy közgazdász írta, a szöveg csábít arra, hogy együtt olvassák Umberto Eco hasonló tárgyú dolgozatával.

Emily Pilloton: Design Revolution

"A fiatal formatervezőt belsőépítészként alkalmazta egy tervezőiroda. Három hete dolgozott a cégnél, amikor egy többórás megbeszélésen csak arról próbáltak dönteni, milyen kilincset rendeljenek a legújabb üzlet szekrényeihez. Ez volt az a pont, ahol rádöbbent, hogy tévúton jár. Felmondott és elindította a Project H (H=Humanity) stúdiót.

2016. július 27.

Nikos A. Salingaros: Az antiépítészet és a vallás

Amikor meg akarunk magyarázni egy kulturális rejtélyt: miért dobta el a világ az érzelmileg vonzó épületeket és helyettük miért fogadott el olyanokat, melyek szó szerint beteggé tesznek minket – komoly akadályokba ütközünk. Nem arról van szó, hogy az emberbarát épületek építési módszerei ismeretlenek, vagy hogy nincsenek építészek, akik ilyeneket tudnának építeni – a társadalom tudatos döntést hozott, hogy azt fogja építeni, amiket épít. Ezenfelül hatalmas energiát fordítanak az emberek meggyőzésére, hogy korunk épített környezete jó, miközben majdnem mindenki érzései ellentétesek ezzel. Egy alapvető szakadék van aközött, amit érzünk és amit mondanak nekünk, hogy éreznünk kell – vagy aminek tudomásulvételére kényszerítenek minket. E kérdések megválaszolása elvezet minket az építészetelmélettől a társadalmi hiedelmek és rendszerek témájához.

2016. július 26.

Bun Zoltán: Múltak között. Libeskind és a Sachsenhausen

A cél az, hogy embereket hozzunk ide: hogy megnyilatkozzanak, kitárulkozzanak és emlékezzenek. Ennek a helynek egyszersmind a reményt is szolgálnia kell, egy olyan helynek kell lennie, ahol azok, akik megpróbálják újraépíteni Németországot, megtalálhatják munkahelyüket, foglalkoztatott jövőjüket, az új természet felnövekedését, az elmélkedés lelki nyugalmát, a fizikai és szellemi lélek rehabilitációját: egy új Reggel ébredését…” /Daniel Libeskind: Mourning/

2016. július 25.

Bun Zoltán: Hogyan lett a folding, avagy ezredvégi építészetelmélet Cache mestermunkájának tükrében

Bernard Cache (1958) Mozgó Föld. A territóriumok bebútorozása című könyvének jelentősége csak komplikáltságához mérhető. ”Piszkos elméletről” van itt szó, a szilárd, intézményesült, logikusan építkező gondolatmenetek ellentétéről, ezért nem könnyű követni sem Gilles Deleuze-t, a szellemi mentort, sem Cache-t, sem ezt az interpretációt. Folytonosan újabb és újabb fogalmakat és gondolatmeneteket fogunk bevezetni, illetve újjáformálni, ez jelenti majd az olvasás alapvető nehézségét. De az erőfeszítés megéri, mert a befogadás kísérlete nagy segítséget adhat a kilencvenes-kétezres évek (építészeti) gondolkodása alapjainak megértéshez.

2016. július 24.

Bun Zoltán: Építészeti gondolkodás az analóg és a digitális világ határán

Az 1970-es években a ”nyugati gondolkodás” középpontjában olyan modernizmus-kritikák álltak, melyek már nemcsak az időben visszafelé fejtették ki ellenálló tevékenységüket, hanem saját korukat, a posztmodernné váló világot is távolságtartással próbálták kezelni. El akarták kerülni a modern egyetemességre, teljességre való törekvését, zárt, logikus, hierarchikus modellekben való gondolkodását, de az erre cinikusan reagáló, az ellentéteket hangsúlyozó, az elit/köznapi kettős kódjával kétes népszerűségre törő modern utáni elképzeléseket is. Ilyen megközelítéssel a jellemzően a francia filozófiai területen uralkodó különbség- vagy differenciaelméletek éltek, melyek (részben 1968 céljai, a gondolkodást felszabadítani akaró törekvései mentén) a merev, rögzített rendszerek ellen érveltek; a típusok, minták által kötelezően előírt azonosságok helyett a különbségekre és az azok közötti állandóan változó viszonyrendszerekre helyezték a hangsúlyt.

2016. július 23.

Klein Rudolf: A modern építészet keleti vallási gyökerei

A 20. századi modernizmus önmagát a racionális, funkcionális jelzőkkel, a technika és gazdaságosság szerepének hangsúlyozásával határolta el építészettörténeti hátterétől, amelyet túldíszítettnek és olyan hagyomány által terheltnek minősített, amely idővel elveszítette értelmét, tisztaságát és hatóerejét is. Vagyis a modernisták mindent megtettek annak érdekében, hogy megszabadítsák az emberiséget a hagyománytól és ‘dekulturálják’ az építészetet, miközben arra törekedtek, hogy megfeleltessék az úgynevezett gépkorszak igényeinek.