2016. május 1.

Lev Manovich: Beutazható tér

 A Doom és a Myst

Az új média első évtizedében, az 1990-es években számos objektum olyan esztétikai alakzatok megvalósulásának lehetőségét demonstrálja, amelyek valóban eredetiek s történeti precedens nélküliek. A két legeklatánsabb példa két számítógépes játék. Mindkettő 1993-ban jelent meg, és mindkettő nagy hatású jelenséggé nőtte ki magát: a szenvedélyes játékosok körén kívül is népszerűvé váltak, folytatásaik születtek, könyveket írtak róluk, utat találtak a révébe és a moziba, hatást gyakoroltak a divatra és a formatervezésre. Ez a két játék, melyek együtt definiálják az új területet és annak határait, a Doom (id Software, 1993) és a Myst (Cyan,1993).

2016. április 30.

Meggyesi Tamás: Városépítészet – Jegyzet

Az építés olyan tevékenység, aminek feladata a célnak megfelelő építmények létrehozása. Az építésben a megformáltság és a díszítés másodlagos szerepet játszik: a lényeg az elsődleges funkció betöltése. Az eredmény széles skálán mozoghat: az esetlegestől a műszakilag magas szinten szervezettig, és a közömböstől a tetszetősig. Az építés olyan szerepet játszik a társadalom életében, mint a szavak a köznyelvben, amivel sokmindent lehet közölni. Az építészet az elsődleges funkció maradéktalan teljesítése mellett már ki is szeretne fejezni valamit: az építtető társadalmi rangját, díszítő kedvét, ízlését és kultúráltságát. Építészeti minőségre törekszik, és hivatását már művészi színvonalon űzi. Olyan, mint az irodalmi nyelv. Van azonban az építészetnek egy olyan szintje is, amelyik az építést már a költészet rangjára emeli, ahol a megformáltság intenzitása olyan magas fokú, hogy az elsődleges funkciótól már-már függetlenné is válhat: önálló alkotásként is megállja a helyét. Ide tartoznak a mű emlékek, valamint a népi építészet emlékei is. Ezt építőművészetnek lehet nevezni. Ez az irodalomban megfelel a költészetnek. A három szint határai persze nem élesek, de a lényeg az, hogy létezik egy értékskála, aminek mentén az építési tevékenység produktumai elhelyezhet ők, és hogy ez az értékskála objektív jellegű – annak ellenére, hogy megítélése szubjektív, és erősen függ a szemlélő műveltségétől.

Meggyesi Tamás: A 20. század urbanisztikájának útvesztői – A jelen jövőtlensége, 9.fejezet

Az elmúlt negyed évszázad során jelentős mértékben megváltoztak az urbanizációs tendenciák, és ezzel összefüggésben a városépítési feladatok. A 19. század 2. felének urbanizációs hullámára még az „haussmannizáció” volt a válasz. Az 1. világháború utáni városba áramlás kikényszerítette a szociális lakásépítést, a 2. világháborút követő utolsó koncentrációs tendenciák időszakában pedig fénykorát élte a nagyvárosok tervszerű fejlesztésének lehetőségébe vetett hit, az új városok építése és a tömeges lakásépítés – aminek köszönhetően megszületett egy új szakma: a várostervezés, eltelve optimizmussal és a jövő iránti bizalommal. Mint láttuk, az események a 60-as évek közepétől drámai fordulatot vettek: a városba áramlás folyamata megállt, majd ellenkező irányba fordult. A szuburbanizáció első hullámait a közlekedés és a szállítás motorizációja váltotta ki, aminek nyomán megindult az egyre szélesedő középosztály exodusa a városokból. Ezt a szolgáltatások és a munkahelyek kiköltözése követte, majd kibontakozódott egy olyan összetett decentralizációs folyamat, aminek eredményeképpen a települési tájak természetében alapvető minőségi változásokra került sor. Mindez egybeesett a párizsi diáklázadásokkal, az olajválsággal és a jóléti államok válságával, amit a szociáldemokrácia bukása, majd a jobboldali politikai erők uralomra jutása követett olyan meghatározó országokban, mint az USA (Ronald Reagen), Anglia (Margereth Thatcher) vagy az akkori Nyugat-Németország (Helmuth Kohl).

2016. április 29.

Martin Warnke: A szolgálati viszonyok bemutatása

A művészettörténész szakma reformtörekvéseinek egyik kétségtelen sikere, hogy a modern művészet bevonult az egyetemi tantervekbe. Még nem magától értetődő, hogy a huszadik századi művészetnek mindenütt külön professzora legyen, de az már megszokott, hogy a tanszékek a témába vágó kurzusokat kínálnak megbízott előadókra vagy általános művészettörténet-tanárokra támaszkodva, vagy pedig külön előadás-sorozatok keretében.

Erwin Panofsky: A jelentés a vizuális művészetekben

Erwin Panofsky német művészettörténész a művészettörténet terminológiájának egyik megalkotója. Legnagyobb érdeme az ikonológiai módszer kidolgozása. Ezt taglalja a „A jelentés a vizuális művészetekben” című műve. Panofsky az ikonográfiai-ikonológiai értelmezést három szintre osztja: preikonografikus leírás, ikonográfiai elemzés, ikonológiai elemzés.

2016. április 28.

Ernst H. Gombrich: Művészet és fejlődés

A bécsi származású, majd Angliában élő művészettörténész, aki évtizedekig a londoni Warburg igazgatója volt, termékeny munkássága során szerteágazó elméleti kérdésekkel foglalkozott, amelyek a művészet szinte valamennyi területét átfogták. Jelen kötete két egymással összefüggő témájú előadását tartalmazza: „A klasszicizmustól a primitivizmusig”, s a „Romantikától a modernizmusig” címen. Bennük arra a kérdésre keresi a választ, mennyire lehet kiterjeszteni a haladás fogalmát a művészetre, illetve mely korokban mit tekintettek a művészi tökély kritériumának. Nyilvánvaló, hogy a kérdés megválaszolásához más támpontokat kínál a természetelvű művészet, jelesül a reneszánsz, és megint másokat a XX. századi művészet.

Kohout Dávid: A skicc színeváltozása

A dolgozat az építészeti reprezentáció témakörével foglalkozik. Az építészeti gondolat a tervezett épület megvalósulásáig sajátos metamorfózison megy keresztül. E nagyívű átváltozásnak alighanem végtelen számú változata lehet, egyéni módszerektől, szokásoktól függően. Ebben az írásban az építészeti koncepcióalkotás munkamódszereire, illetve reprezentációs technikáira fókuszálunk. A reprezentáció fogalmát alapvetően valaminek a bemutatása, ábrázolása vagy megmutatkozása, kifejeződése értelmében használom, ami a prezentáció fogalmától (bemutatás, benyújtás, kiállítás) ebben a kontextusban annyiban tér el, hogy itt az építészeti gondolatok, adatok, koncepcionális és megoldási vázlatok, vagy akár látványok tervezés-közi leképezéséről, vizuális megnyilvánulásairól lesz szó.

2016. április 27.

Gion A. Caminada: Kilenc tézis a periféria erősítésére

„Az az igény, hogy a jelent és talán a múltat is értelemmel ruházzuk fel, az ára azoknak a túláradó eseményeknek, melyek olyan szituációkban keletkeznek, amelyekre leginkább a „modernen túli ” kifejezést alkalmazhatnánk, utalva ezzel annak legfontosabb ismérvére: a minden mérték felettiségre.”
Marc Augé

Bun Zoltán: Szörnytest. David Cronenberg és a Coop Himmelb(l)au, avagy a kibillentett vászon és város párhuzamos univerzumai

Walter Benjamin már a két világháború között arról írt, hogy börtönvilágunkat másodpercek alatt darabjaira robbantja szét a mozi, aminek a segítségével a romok és a törmelék között bátran elkalandozhatunk. A televízió megjelenésével a túra egyre intenzívebbé és hatásosabbá válik; a test és a város fragmentumai óriási kirakósjátékká állnak össze a virtuális térben, miközben valójában teljesen visszahúzódunk saját mikrovilágunkba – mondja immár retrospektív gondolatként a Darabokra hullott város (City in Pieces, 1997) című esszéjében Victor Burgin. A folyamatot, mármint a televízió társadalomra gyakorolt növekvő hatását előre megjósolták olyan médiafilozófusok, mint Marshall McLuhan. Az ő tanítványa volt David Cronenberg Torontóban a hatvanas években, akkor, amikor Európában (is) az egyén felszabadítását megcélzó mozgalmak indultak el, és aminek a hatására 1968-ban Bécsben létrejött a Coop Himmelb(l)au (CH) építészcsoportja is.

2016. április 25.

Bacsó Béla: Az ember helye - Megfontolások Heidegger „Bauen Wohnen Denken” c írásához

Az 1951 nyarán, „ember és tér” témájú beszélgetéssorozat számára írott előadás, mint Heidegger maga állította, már a másik kezdet gondolatának jegyében készült. A Heidegger kutatókat leszámítva nem szükséges tudni, hogy mit értett ezen a német gondolkodó, mégis az előadás megértéséhez nem szükségtelen ezt a meghatározó gondolatot röviden megvilágítanunk. Fogalmazhatunk úgy, hogy az első kezdet, amit a görög gondolkodáshoz kapcsolunk, a thaumadzein, a rácsodálkozás („Erstaunen”, „Verwunderung”) jegyében állt, addig a másik kezdet, amely nem az első kezdet tagadása, hanem a benne és általa megtapasztaltak okulásra és kijózanodásra okot adó fontolóra vétele. Az első kezdet kiúttalanná válása folytán előálló megütközés és megdöbbenés („Entsetzen”, „Erschrecken”) kényszeríti ki a másik kezdet gondolatát. Azt a gondolatot, amelynek középpontjában a lét topológiájának gondolata állt. Egy kései megvilágító megjegyzésében a következőt mondta Heidegger: a lényeges az, hogy lássuk, a gondolkodás a maga új helyén, vagyis a másik kezdet kiváltotta kijózanodás és ráeszmélés körében, kezdettől fogva feladta a tudat elsőbbségét és ennek folyományaként, az ember elsőbbségét.