2016. július 27.

Nikos A. Salingaros: Az antiépítészet és a vallás

Amikor meg akarunk magyarázni egy kulturális rejtélyt: miért dobta el a világ az érzelmileg vonzó épületeket és helyettük miért fogadott el olyanokat, melyek szó szerint beteggé tesznek minket – komoly akadályokba ütközünk. Nem arról van szó, hogy az emberbarát épületek építési módszerei ismeretlenek, vagy hogy nincsenek építészek, akik ilyeneket tudnának építeni – a társadalom tudatos döntést hozott, hogy azt fogja építeni, amiket épít. Ezenfelül hatalmas energiát fordítanak az emberek meggyőzésére, hogy korunk épített környezete jó, miközben majdnem mindenki érzései ellentétesek ezzel. Egy alapvető szakadék van aközött, amit érzünk és amit mondanak nekünk, hogy éreznünk kell – vagy aminek tudomásulvételére kényszerítenek minket. E kérdések megválaszolása elvezet minket az építészetelmélettől a társadalmi hiedelmek és rendszerek témájához.

2016. július 26.

Bun Zoltán: Múltak között. Libeskind és a Sachsenhausen

A cél az, hogy embereket hozzunk ide: hogy megnyilatkozzanak, kitárulkozzanak és emlékezzenek. Ennek a helynek egyszersmind a reményt is szolgálnia kell, egy olyan helynek kell lennie, ahol azok, akik megpróbálják újraépíteni Németországot, megtalálhatják munkahelyüket, foglalkoztatott jövőjüket, az új természet felnövekedését, az elmélkedés lelki nyugalmát, a fizikai és szellemi lélek rehabilitációját: egy új Reggel ébredését…” /Daniel Libeskind: Mourning/

2016. július 25.

Bun Zoltán: Hogyan lett a folding, avagy ezredvégi építészetelmélet Cache mestermunkájának tükrében

Bernard Cache (1958) Mozgó Föld. A territóriumok bebútorozása című könyvének jelentősége csak komplikáltságához mérhető. ”Piszkos elméletről” van itt szó, a szilárd, intézményesült, logikusan építkező gondolatmenetek ellentétéről, ezért nem könnyű követni sem Gilles Deleuze-t, a szellemi mentort, sem Cache-t, sem ezt az interpretációt. Folytonosan újabb és újabb fogalmakat és gondolatmeneteket fogunk bevezetni, illetve újjáformálni, ez jelenti majd az olvasás alapvető nehézségét. De az erőfeszítés megéri, mert a befogadás kísérlete nagy segítséget adhat a kilencvenes-kétezres évek (építészeti) gondolkodása alapjainak megértéshez.

2016. július 24.

Bun Zoltán: Építészeti gondolkodás az analóg és a digitális világ határán

Az 1970-es években a ”nyugati gondolkodás” középpontjában olyan modernizmus-kritikák álltak, melyek már nemcsak az időben visszafelé fejtették ki ellenálló tevékenységüket, hanem saját korukat, a posztmodernné váló világot is távolságtartással próbálták kezelni. El akarták kerülni a modern egyetemességre, teljességre való törekvését, zárt, logikus, hierarchikus modellekben való gondolkodását, de az erre cinikusan reagáló, az ellentéteket hangsúlyozó, az elit/köznapi kettős kódjával kétes népszerűségre törő modern utáni elképzeléseket is. Ilyen megközelítéssel a jellemzően a francia filozófiai területen uralkodó különbség- vagy differenciaelméletek éltek, melyek (részben 1968 céljai, a gondolkodást felszabadítani akaró törekvései mentén) a merev, rögzített rendszerek ellen érveltek; a típusok, minták által kötelezően előírt azonosságok helyett a különbségekre és az azok közötti állandóan változó viszonyrendszerekre helyezték a hangsúlyt.

2016. július 23.

Klein Rudolf: A modern építészet keleti vallási gyökerei

A 20. századi modernizmus önmagát a racionális, funkcionális jelzőkkel, a technika és gazdaságosság szerepének hangsúlyozásával határolta el építészettörténeti hátterétől, amelyet túldíszítettnek és olyan hagyomány által terheltnek minősített, amely idővel elveszítette értelmét, tisztaságát és hatóerejét is. Vagyis a modernisták mindent megtettek annak érdekében, hogy megszabadítsák az emberiséget a hagyománytól és ‘dekulturálják’ az építészetet, miközben arra törekedtek, hogy megfeleltessék az úgynevezett gépkorszak igényeinek.

2016. július 22.

Katona Vilmos, Vukoszávlyev Zorán: Hely és identitás

A kritikai regionalizmus koncepcióját Kenneth Frampton huszonkilenc évvel ezelõtt Kritikai regionalizmus. Az ellenállás építészetének hat pontja (1983) c. újszerû tanulmányában tette közzé. A tanulmány egy lista kíséretében született, amelyre Frampton azon építészek nevét jegyezte, akik választ találhatnak a globalizáció kérdésére. A genius locihoz való visszatérés, a hiteles építészet gyökerei után folytatott kutatás eredményei egy új modernizmus szükségességét vetették fel, amely azonban túl akadémikusnak bizonyult ahhoz, hogy a gyakorló építészeket is megszólítsa. Az „ellenállás” nem tudott forradalmi alternatívát megfogalmazni a már tankönyvekben oktatott „avantgárdhoz” hasonlóan, hiszen az építészeti hitelesség jelentését nem definiálta kellõképp.

2016. július 21.

Perneczky Géza: A művészet vége

Valamikor a nyolcvanas évek közepén történt, hogy az Art Cologne néven évente meg-rendezésre kerülő kölni művészeti vásáron Paul Maenz, a kései avantgárd egyik legsikeresebb menedzsere, szakított az addigi gyakorlattal, és nem a legválasztékosabb vagy legintellek-tuálisabb újdonságok közül mutatott be valamit, hanem Berlin-Kreuzberg hírhedten híres városnegyedének a vitatott értékű alternatív produktumaiból ragadott ki egy művészcsoportot, mégpedig azt, amelyik az End-Art névre hallgatott.

2016. július 20.

Nikos A. Salingaros: A Huszadik Század építészete mint Kultusz

Arra a meglepő felismerésre jutottam, hogy az építészeket nem érdeklik az építészet törvényei. Ehelyett épületeiket művészeti divatok és rövidéletű filozófiai megfontolások alapján tervezik. Ugyanez a reakció váltotta ki kiváló kollégáim, Christopher Alexander és Léon Krier erőfeszítéseit az építészet tudományággá reformálására. Egy másik közelmúltbeli kísérlet volt Károly herceg kezdeményezése. Annak ellenére, hogy a brit közvélemény túlnyomó többsége támogatta az építészetről alkotott emberi felfogását, a herceg kísérlete végül kudarcba fulladt. Hogyan tudja az építész szakma ilyen sikeresen visszaverni a reformkísérleteket? Azt hiszem, hogy a válasz egy rendszer-jelenségben rejlik. Az építészet egy kultusz, és az utolsó dolog, amit egy kultusz szeretne, hogy egy egzakt tudományos diszciplínává alakítsák át. Ennek oka, hogy a két fajta rendszernek nagyon különbözőek a belső szerkezetei, amelyek kialakítják az ellenőrző hatalmi struktúrákat.

2016. július 19.

Bun Zoltán: Diagram: Rajz és elmélet után

2000 után a diagramot egyéni és épp ezért sokszínű értelmezésben használják mind az építészet, mind más tudományok területén, így célzatos rendszerezése, ”meghatározása” meglehetősen problematikus, ráadásul saját közegében irreleváns is lenne. Ugyanis az utóbbi évtizedek kritikus gondolkodása, melynek a ”korszerű diagram” maga is terméke, épp olyan irányba mutat, ahol a cél a modernitás egyetemes érvényű, rögzített, egyértelmű viszonyainak érvénytelenítése. Ahol a születés nem tipizálhat, nincs rasszizmus, holokauszt, apartheid, hanem egy egyesülő-alakuló világ az egyén egyediségének teremt lehetőséget. Ahol a jelentés nem definiált és nem az egyetlen, mindenki által elfogadott-kapott nagyelbeszélést hisszük el, hanem magunk alakítjuk szemléletünket ezernyi nézőpont relativitása közepette. Ahol nem a múlt vagy dogmatikus előírások határozzák meg egyértelműen a jövőt, hanem abba beleszól a véletlen is. Ezek a nézőpontok nem engedik meg, hogy a fogalmak ”eredeti” és állandó jelentéssel bírjanak, és azt sem, hogy az őket működtető, köztük viszonyt teremtő szabályok merevek maradjanak; immár a rendszer és elemei finoman módosulnak, az érvényességi mezők kitágulnak és összehúzódnak az aktuális körülményeknek megfelelően. A statikus-zárt létezést a dinamikus-nyitott átalakulás képzete váltja fel a gondolkodás minden megfolyó, egymásba kapaszkodó szintjén.

2016. július 18.

Walter Gropius: A weimari Állami Bauhaus manifesztuma

Minden alkotótevékenység végső célja az épület! Ennek díszítése valamikor a képzőművészetek elsőrendű feladata volt; e művészetek a nagy építőművészet elválaszthatatlan tartozékai voltak. Ma önelégülten, elkülönülve állnak; helyzetükön előnyösen csak minden alkotó ember tudatos együttműködése és kölcsönhatása változtathat. Építészeknek, festőknek, szobrászoknak újra meg kell tanulniuk megismerni és megérteni az épület egészének árnyalt tagoltságát; így hatja át műveiket újra, magától is az az architektonikus szellem, amely a szalonművészetben elveszett.