Victor Hugo A párizsi Notre Dame című regényének egyik főhőse, Claude Frollo főesperes kolostori cellájába vonul vissza elmélkedni, amikor az
éjszaka közepén, egy magát a „Tours-i komának” hívó idegen kíséretében meglátogatja barátja,
Jacques Coctier orvos. Beszélgetés szövődik hármójuk között hitről, alkímiáról
és orvoslásról. A főesperes egy ponton – inkább csak maga elé mormolva –
megjegyzi: „Csupán megpillantom, nem szemlélem a dolgokat. Nem olvasok, csak
betűzgetek.” A tours-i koma beavatást kér Frollo tudományába, a dolgok
betűzésébe, ám beszélgetésük során kiderül, hogy Frollo egészen más könyvekre
gondol. Ahogy don Claude fogadkozik: „mindenekelőtt sorra elolvassuk az ábécé
márványbetűit, a könyv gránitlapjait. Guillaume püspök és a Kerek Szent
János-templom kapujától elmegyünk a Palotakápolnáig, majd a Marivaulx utcába,
Nicolas Flamel házához, aztán az Aprószentek temetőjébe, a sírjához, s a
Montmorency utcába, a két szegényházához. Elolvassuk majd azokat a rejtélyes
írásjegyeket, amelyek a Saint-Gervais és a Vasműves utcai szegényház kapujának
négy zömök vasoszlopát borítják. Együtt fogjuk kibetűzni a Szent Kozma, az
Orbáncos Szent Genovéva, a Szent Márton, a Vágóhídi Szent Jakab...”
A tours-i koma egy ideje már
nem érti, miről beszél don Claude, ezért félbeszakítja:
„– A teremtésit! Hát miféle
könyvek ezek?
– Íme, itt az egyik – mondta a
főesperes.
Kitárva cellája ablakát,
rámutatott a Notre-Dame templomóriására, amely a csillagos égre vonva két
tornyának, kőbordáinak és irdatlan hátának fekete körvonalát, hatalmas kétfejű
szfinx gyanánt gubbasztott a város közepén.”
A főesperes egy darabig
hallgatagon szemléli a látványt, majd „balját a Notre-Dame felé nyújtva, fájdalmas pillantását a könyvről a
templomra emelve, így szól:
– Ó, jaj! Ez elpusztítja amazt.”
A régebbi fordításban az „ez megöli amazt” tételmondata az
ötödik könyv második fejezetének lesz címe és egy olyan önálló, a regényen
belüli építészettörténeti esszét vezet fel, amely a könyvnyomtatással járó – és
Claude Frollo számára fenyegető – kulturális változásokra reagál.
Az angolszász építészetelméleti írásokban mai napig bőséggel
tárgyalt esszé a hazai építészközeg számára kevéssé ismert: ezt a hiányt
igyekszik pótolni ez a poszt. Jó olvasást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése