„Az az igény, hogy a jelent és talán a múltat is értelemmel ruházzuk fel, az ára azoknak a túláradó eseményeknek, melyek olyan szituációkban keletkeznek, amelyekre leginkább a „modernen túli ” kifejezést alkalmazhatnánk, utalva ezzel annak legfontosabb ismérvére: a minden mérték felettiségre.”
Marc Augé
A kultúrtáj gondos formálása fontos alapot képez a perifériákon lévő területek önálló és öntudatos fejlődése számára. Ez nem tűr meg semmiféle nosztalgiát, de a globális koncepciók sematikus átvételét sem. Még a 18. században is csak mint meredek lejtők és omladékok szövevényére gondoltak a hegyekre. Később a költők és festők a vad Alpokat a „természet templomának” nevezték. A hegylakóktól eltérően a „betolakodók” igényt tartottak arra a jogra, hogy a természetet olyan értelemmel ruházzák fel, mely nekik éppen megfelelt. Akkoriban az emberek a természethez való közelségüket és távolságukat újraszabályozták. A természet tájjá változott számukra. A város pedig szigetet jelentett, melyet a vidék óceánja vesz körül – de ebben az esetben valóban két világról van-e szó, melyek egyenértékűen állnak egymással szemben? Az elidegenedés egy másik formáját maguk a parasztok vitték véghez, amikor is a mezőgazdasági területük megműveléséhez igénybe vették a technika vívmányait. Így manapság az elidegenedésnek két fajtája határozza meg tájaink sorsát: az esztétizálás és a technikai alávetettség. Ezek kapcsolatban állnak egy további tájtípussal is, a természetvédelmi területtel vagy még inkább műemlékvédelmi zónával.
Fordította: Herczeg Tamás
A tanulmány PDF-ben /83 KB/
A kép forrása: wikipédia - Wohnhaus in Vrin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése