Meggyesi Tamás: Városépítészet – Jegyzet

Az építés olyan tevékenység, aminek feladata a célnak megfelelő építmények létrehozása. Az építésben a megformáltság és a díszítés másodlagos szerepet játszik: a lényeg az elsődleges funkció betöltése. Az eredmény széles skálán mozoghat: az esetlegestől a műszakilag magas szinten szervezettig, és a közömböstől a tetszetősig. Az építés olyan szerepet játszik a társadalom életében, mint a szavak a köznyelvben, amivel sokmindent lehet közölni. Az építészet az elsődleges funkció maradéktalan teljesítése mellett már ki is szeretne fejezni valamit: az építtető társadalmi rangját, díszítő kedvét, ízlését és kultúráltságát. Építészeti minőségre törekszik, és hivatását már művészi színvonalon űzi. Olyan, mint az irodalmi nyelv. Van azonban az építészetnek egy olyan szintje is, amelyik az építést már a költészet rangjára emeli, ahol a megformáltság intenzitása olyan magas fokú, hogy az elsődleges funkciótól már-már függetlenné is válhat: önálló alkotásként is megállja a helyét. Ide tartoznak a mű emlékek, valamint a népi építészet emlékei is. Ezt építőművészetnek lehet nevezni. Ez az irodalomban megfelel a költészetnek. A három szint határai persze nem élesek, de a lényeg az, hogy létezik egy értékskála, aminek mentén az építési tevékenység produktumai elhelyezhet ők, és hogy ez az értékskála objektív jellegű – annak ellenére, hogy megítélése szubjektív, és erősen függ a szemlélő műveltségétől.

A városépítés és a városépítészet fogalmait a fentiekkel csak bizonyos kiegészítések mellett állíthatjuk párba. Igaz, hogy a városépítészet az építészet legösszetettebb megnyilvánulása, de a város nem egyszerűen csak sok épületből áll, hanem minőségileg más is. Ez a másság mindenek előtt az egyes épületek egymáshoz és a környezethez való térbeli viszonyában rejlik (1). Már két egymás mellett álló épület is több és más, mint külön-külön. De hiába kerülnének egymás mellé az építőművészet legnagyobb alkotásai, nem biztos, hogy azok egyben városépítészeti értéket is képeznének. A másik különbség az, hogy míg az építészet elsődlegesen a belső terekkel, az épület tömegével és megjelenésével foglalkozik, addig a városépítészet figyelme az épületek tömege és megjelenése mellett elsődlegesen a külsőtérre irányul (2). Ebben az a paradoxon, hogy a tér önmagában nem alakítható, csak a határoló térfalak ill. építmények segítségével. A városépítés önmagában még nem más, mint létesítményeinek mennyiségi gyarapodása. De már ezen a szinten is megjelenhet egy olyan érték, ami az egyes – önmagukban talán még építészeti értéket sem képviselő - épületek puszta mennyiségén túl egyfajta térbeli rendben, a külső tér megformáltságában és környezeti minőségében fejeződik ki. Ahhoz tehát, hogy városépítészetről beszéljünk, az egyedi létesítmények sajátos térbeli elrendezésére és kapcsolataira is szükség van.

A harmadik különbség az, hogy a városépítészet közösségi műfaj (3): ahol nincsen közösség, ott fennáll a veszélye annak, hogy a város egyedi épületek halmazára esik szét. Míg az építészet a szólisták művészete, addig a városépítészet kórusmű, és a kórus nem állhat csupa szólistából. A történelem során persze egyetlen uralkodó vagy fejedelem akaratából is létrejöttek nagyszabású városépítészeti együttesek, amelyek általában egy-egy jeles építész kezenyomát viselik. De a városépítészeti együttesek többsége nem egyetlen időszak alatt, hanem sokszor évszázadok során épült ki. Ehhez szükség volt az épületek egymáshoz való igazodásának közösségi akaratára, vagyis az értéktudat és az ennek megfelelő szabályozás folyamatosságára. Ebből következik az is, hogy a városépítészet nem önálló tevékenység, hanem a településtervezés szerves része (4). Már egyetlen új épület esetében is meg kell felelni a környezethez való illeszkedés követelményének, egy új épületcsoportot vagy együttest pedig az egész városra kiterjedő, az összes érintettel egyeztetett rendezési tervbe kell beilleszteni.

Forrás: http://kertep.uni-corvinus.hu/i/telterv1/varosepiteszet_jegyzet.pdf
A jegyzet PDF-ben /15 MB/